2013. július 28., vasárnap

Gondolathármas: A karakterekről


Nézzetek be Zakály Vikihez és Kemese Fannihoz is, érdemes! :)


Tegyük fel, hogy belekezdesz egy történetbe. Legyen az regény, vagy egy rövidebb műfajú alkotás, a történetedet a szereplőid teszik majd élővé. Ők fecskendezik bele a színeket, megadják a hangulatát, a mondanivalóját, ők bonyolítják a cselekményt, velük történnek az igazán érdekes dolgok. Azon belül is a főszereplővel vagy főszereplőkkel. Ezek a karakterek a te teremtményeid. Te vagy az istenük, te döntöd el, hogy jók legyenek vagy rosszak, okosak vagy buták, bátrak vagy gyávák, romantikusak vagy fanyar humorú cinikusok.
Persze semmi sincs kőbe vésve, mert, ahogy a való életben, a regényekben is változhatnak, fejlődhetnek a szereplők. Ez a legszebb az egészben, mert ezeket a változásokat is te irányítod. Szóval, aki eddig elnyomta magában kezdődő megalomániáját, mondván, hogy a magyar rendfenntartó erőkkel úgysem bírna egy esetleges hatalomátvétel során, javaslom, kezdjen regényírásba, mert a saját regényedben, bizony te vagy a legnagyobb király.
Imádom a filmeket, ezért filmes példával hozakodnék elő. Biztos sokan ismeritek a Dexter című sorozatot. A történet a műfajában az egyik stílusteremtőnek számít, hiszen – kezdve természetesen a könyvvel – az alkotók olyan főszereplőt adtak a történetnek, akinek alapvetően negatív hősnek kellene lennie. Dexter egy sorozatgyilkos, de azzal a csavarral, hogy csak bűnözőket öl, megfordították a történetet, szimpatikussá tették őt. Olyannyira, hogy később, amikor becsúszik egy-két ártatlan áldozat, Dexter akkor sem esik ki a kegyeinkből, azt gondoljuk, miért kellett annak a butuska mellékszereplőnek annyit kérdezősködni.
Az Egyszer volt, hol nem volt c. sorozatban is briliáns módon alátámasztják, hogy lett az ártatlan, a lovászfiúba szerelmes kislányból, a félelmetes gonosz királyné.
A filmekben és a könyvekben is egyre többször előforduló húzás lett a gonosz/ellenszenves karakter, akiről kiderül, hogy indokoltan az, így nem tudunk haragudni rá, sőt neki kezdünk drukkolni az unalmas jóságos bábuk helyett. A pasinak, aki rosszul bánik a lánnyal, megalázza, de később kiderül, hogy mindezt azért csinálta, mert téves következtetésekre jutott vele kapcsolatban. A gyilkosnak, aki azért gyilkol, hogy kevesebb bűnöző legyen a világban. Elméletben az ilyen történetekben minden rossz cselekedetet vagy bűnt a megfelelő alátámasztással elfogadhatóvá lehet tenni az olvasó vagy a néző számára.
Ehhez kapcsolódóan, elgondolkodtam rajta, nálam ez hogyan működött. Mennyire voltam benne a szereplőimben, és fordítva, mennyi olyan tulajdonságot írtam nekik, amikre én vágyom.
Az Ezüsthídban formálódik egy szereplő, aki időnként megijeszt, mert drukkolok neki. Ő szintén egy sorozatgyilkos, de az előbbi példákkal ellentétben, nála semmi sem indokolja a vérszomjat. Normális családban nőtt fel, az apja kemény volt vele, de az anyja szerette. Egy véletlennek köszönhetően ráérzett a gyilkolás ízére, és azóta nem hagyta abba. Nem azért, mintha nem tudná. Nagyon is tudná, hiszen a végletekig fegyelmezett férfi, hatalmas önuralommal. Ő egyszerűen nem akarja abbahagyni, hiszen élvezi. Játéknak, kikapcsolódásnak tekinti.
Néha megijeszt, mennyire megértem őt. De aztán megnyugtatom magam, hogy nem lehet velem akkora baj, hiszen a többi szereplőben is benne élek, illetve fordítva, ők is élnek bennem.
Itt van Gili, aki harsány, öntörvényű lány, dús bájait kiteszi a kirakatba, mert nem érdekli mások véleménye, ugyanakkor szenvedélyesen szereti a családját. Theo, aki védőangyal-szindrómában szenved, felidegesíti a sok pénz és a nővére. Gyökeresen megváltozik az élete, amikor életében először igazán szerelmes lesz, de a lány nem viszonozza.
Zoe már régi ismerősöm. Próbálja felnőtt mederbe terelni az életét kezdve azzal, hogy gyakornokként kétszáz százalékot nyújt, miközben összetartja széthullóban lévő családját.
Emma és Victor kapcsolata annak ellenére is mindig mosolyra késztet, hogy a második részben durva dolgokon kell keresztül menniük.
A két főszereplőmet szándékosan hagytam ki. Az Ezüsthídban ők változnak majd a legtöbbet. Lena és Alex mondhatni, más emberek lesznek. De ez így van jól. Hiszen, ahogy én változom, változnak ők is. És fordítva.