Makrancos Katka 4. rész

Katka lesimította a csípőjén a finom selymet, és próbálta megzabolázni az arcvonásait. Akárhányszor a vele szemben lévő egész alakos tükörbe nézett, keserű fintorba rándult az arca. Nem tehetett róla, a hatás teljesen automatikus volt onnantól kezdve, hogy felpróbálta az első báli ruhát. És most, miután már túl volt a hatodik ruhán is, sajogtak az arcizmai. Érthetetlen volt Artie lelkesedése, amellyel belevetette magát a ruhavásárlásba. Iskola után megakadályozta, hogy Katka elmenjen a soros „Szabadságot a Nőknek!” gyűlésére, és elcipelte a közeli plázába. Nem engedte, hogy benézzen a könyvesboltba, de még a lemezbolt előtt sem tölthetett el tíz másodpercet sem. Artie eltaszigálta egy puccos üzletig, aztán szinte belökte egy csomó kiállított báli ruha közé. Ráparancsolt, hogy kezdjen el próbálni, amíg ő keres valami „csukát”, ami megy is az ilyesfajta selyem „göncökhöz”. Katka legszívesebben sikított volna, amikor a karján hat ruhával behajtotta maga után a próbafülke ajtaját. Percekig szorította a kilincset, és eljátszott a gondolattal, hogy kirohan a boltból, és meg sem áll a következő fekete lyukig, amelybe beleveti magát. De aztán felrémlett előtte Wendy kétségbeejtően rajongó arckifejezése, amellyel Benjaminra néz. Gyűlölte, jaj, mennyire gyűlölte azt a srácot! Ha ő most feladja, Wendy sosem menekül a keserű sorsa elől. A Bájgúnár futballsztár aktuális nőcskéje lesz, amíg le nem cserélik egy szőkébbre és nagyobb mellűre. Ezért Katka összeszorította a száját, és folytatta a ruhapróbát.

Bár utált kiöltözni, jó ízlése volt. Tudta, hogy mi áll jól neki, és képes volt kihangsúlyozni ezeket az előnyös vonásokat. Képes volt rá, bár sosem alkalmazta. Utálta, ha a külseje miatt figyelnek fel rá, ezért legtöbbször semleges, sportos ruhákban járt. Az utolsó ruha, amelyet felpróbált, kékes csillogású, éjfekete selyemből készült. A háta és mindkét ujja teljes egészében pókháló-vékonyságú csipkéből állt. A felső része szorosan simult a mellkasához, a nyakkivágás különlegesen szép, rózsa motívumokat mintázott. A rózsák levelei vakítóan ellenpontozták hófehér bőrét, felkúsztak egészen a nyakáig.

Csiklandoznak, gondolta Katka, és megint elfintorodott. Újra végigsimított a lágy selymen, majd hátranyúlt, hogy végre megszabadulhasson a ruhától. De ekkor halk kopogást hallott.

− Találtam egy tuti csukát, Katka! És fekete, azt mondják a csajok, hogy az mindenhez megy, ugye? Felpróbálod? Szerintem a te méreted, bár kétlem, hogy egy ilyen surranóban esélyed lenne nem lesántulni. Hallasz?

− Kristálytisztán hallak! – morogta Katka, és kinyújtotta a karját az ajtón. Artie vékony pántokat akasztott két ujjára, aztán megpaskolta a kezét.

− Látnom kell a végeredményt, hogy megítélhessem!

− Miért, ki vagy te, Cristian Dior unokája? Nem értesz többet a divathoz, mint én! – horkantott fel a lány.

− Oké, akkor fogd fel úgy, hogy ez az utolsó kívánságom!

− Tán haldokolsz? – mordult fel bosszúsan Katka.

− Hát, lassan belehalok a várakozásba! Gyerünk, ígérem, nem fogok röhögni… nagyon.

− Ó, a fenébe, miért is ne? Végül is, előbb-utóbb úgyis meg kell mutatnom annak a Bájgúnárnak. Akkor inkább te lásd először.

Katka kivágta a próbafülke ajtaját, és feszes léptekkel kimasírozott. Cseppet sem törődött Artie elakadó lélegzetével.

− A puhány! – gondolta. – Még azt sem bírja, ha kicsit meglegyintik egy ajtóval!

De Artie lélegzete más miatt akadt el. Bár az sem tett jót neki, hogy Katka képen törölte az ajtóval, de igazából a látvány volt az, amely a tüdejében rekesztette a levegőt.

− Úgy nézel ki… úgy… mint egy lány!!! – suttogta döbbenten, de aztán lassan széles mosoly kúszott az arcára. – Gyönyörű vagy, Katka! És még a szemüvegedet is levetted!

− Majd visszaveszem, csak beleakadt a ruhába. Tényleg nem vagyok nevetséges?

Arthur nem akart hinni a fülének. A nagy Katka, aki egymaga felvette volna a harcot az egész focicsapattal, most bizonytalan? Arthur egyre biztosabb volt benne, hogy ha sikerül a terve, az mindenkinek hasznára válik. De addig is, neki kell tartania a lelket Katkában.

− Szép vagy. Tényleg. Ha bármilyen kétség lenne benned, ne feledd a célt!

− Wendy – mondták egyszerre. Katka megfordult, és utoljára végignézett magán. Tett pár lépést, hogy szokja a magas sarkú, pántos szandált, amely meglepően kényelmesnek bizonyult. Fél kézzel összefogta a haját a tükör előtt, és kontyba csavarta.

− Életem első bálja – suttogta. – Vajon, hogy alakul?

Egy hatalmas dobozzal léptek ki az üzletből. Arthur tartott Katka undorodó pillantásaitól, amellyel a dobozt ostorozta, ezért kiragadta a kezéből, hogy biztonságban eljuttathassa a lány szekrényéig. Amikor Katka egyre gyorsuló léptekkel a kijárat felé vette az irányt, Artie kénytelen volt megint megállítani. Kézen fogta, és leültette egy közeli kávézó asztalához.

− Meg kell még beszélnünk, mit mondunk Wendynek! – figyelmeztette a fiú.

− Nem akarom… − pattant fel a székről a lány, de Artie megállította.

− Te is tudod, Katka, hogy mit kell tenned! Wendy csak úgy fogadja el a vereséget, ha te méred rá. El kell hitetned vele, hogy Benjaminnal egymásba szerettetek!

A lány percekig csak némán bámult maga elé. Elgondolkozott rajta, hogy megéri-e egyáltalán a végső célért így átverni a húgát. Mindketten szenvedni fognak, az egyszer már biztos. Wendy azért, mert a nővérével kell látnia az állítólagos szerelmét, ő pedig nagyrészt ugyanezért. Félt, hogy ha tartósan el kell viselnie Benjamin közelségét, magasról tesz a következményekre, és alkalmazni fogja rajta a tae-bo órán tanult rúgáskombinációkat. Kiverte a víz a bál gondolatára is, de főként azért, mert közölnie kell a kicsi húgával, hogy lecsapta a kezéről a pasiját. Ő, a szemüveges pasigyűlölő. Az iskola Adoniszát. Még saját maga számára is hihetetlennek tűnt. Végighallgatta Arthur érvelését. A fiúnak végül sikerült meggyőznie, így elindult hazafelé, hogy végleg összetörje a húga álmait a tökéletes szerelemről.

Katka az ágyán feküdt, és hallgatta a falon átszűrődő keserves zokogást. Wendy zokogását. Szörnyű volt látni a szemében a zavart és a csalódottságot. Tényleg meg volt róla győződve, hogy az igaz szerelme volt a Bájgúnár, aki most a nővérét választotta helyette. Katka nem emlékezett tisztán, milyen szavakkal írta le a helyzetet a húgának, de annak a pár másodpercnek katasztrofális hatása volt. Wendy úgy zokogott, mintha a halálára készülne. Katka felkapta a fejét, amikor a szívet tépő zokogás hirtelen abbamaradt. Pár másodperc múlva halk kopogást hallott.

− Tessék! – kiáltott ki izgatottan, majd kihúzódott az ágy szélére.

− Bejöhetek? – nyitotta ki résnyire Wendy az ajtót.

− Persze, én… gyere csak – hebegett Katka.

Wendy leült a lány mellé az ágyra. Tekintetét mindvégig összekulcsolt kezein nyugtatta. A szemei vörösek voltak, de már szárazak. Katka úgy érezte, egy utolsó szemét, amiért ezt műveli a kishúgával. „Az ő érdeke!”, mondogatta magának, de a csomó, amely a torkában keletkezett, nem akart elmúlni.

− Én… én… rájöttem, hogy nagyon önző módon viselkedtem – kezdte akadozva Wendy. – Rájöttem, hogy nincs jogom sértve érezni magam, amiért Ben téged választott. És arra sincs jogom, hogy téged hibáztassalak ezért. Megérdemled, hogy boldog légy, Katka. Tudom, hogy még soha életedben nem voltál szerelmes.

− Mert…

− Tudom, ne is folytasd, nem vágytál rá! De ismerlek, te vagy a legkeményebb szívű lány széles e világon. Nem lehetett könnyű elfogadni Ben szerelmét. Ezért szeretném, ha tudnád, hogy áldásom adom rátok! – szipogott. − Lemondok róla, mert a boldogságod fontos nekem. Nagyon fontos.

Katka arra gondolt, hogy most rögtön kiront a szobából, és befalja azt a kisebb bödön mogyoróvajat, amelyet a konyhában rejteget az apja. A mogyoróallergiája miatt valószínűleg a kórházban végezné, de mi lenne az, a jelenleg érzett gyötrő bűntudathoz képest?

Órákig beszélgettek Wendyvel. A lány mindig azt hitte, hogy úgy különböznek egymástól, mint a tűz és a jég, de az este előrehaladtával már nem volt annyira meggyőződve erről.

− Amíg nem figyeltem, a húgom felnőtt! – gondolta Katka. – Már csak nekem kellene…

Végül elérkezett a bál estéje is. Wendy bejelentette, hogy programot szervezett Arthurral.

− Még sosem evett sushit, mert szerinte undorító. Isten ellen való vétek! – utánozta meglepően jól Arthurt. – Ezért elhatároztam, hogy olyan sushi-élményben részesítem, amelyre örökké emlékezni fog.

Katka örült, hogy Arthurnak végre sikerült elérnie egy találkát a húgával, de látta Wendy sebzett tekintetét. Azért akart eltűnni otthonról, hogy ne kelljen látnia, amint Benjamin a nővérét viszi a bálba. A lány egyre többet gondolt a mogyoróvajas bödönre... Egyre jobban utálta magát, és a Bájgúnárt is, amiért ilyen helyzetbe sodorta. Szorosan átölelte Wendyt, mielőtt kilépett az ajtón, aki válaszul megnyugtatóan megpaskolta a karját.

− Érezd jól magad, Katka! Ne törődj semmi mással, csak szórakozz! – lépett hátrébb a lány, és végignézett a nővérén. – Még sosem voltál ilyen gyönyörű. Élvezd ki!

− Ó, abban biztos lehetsz! – mondta farkasvigyorral a lány. A fejében egy terv kezdett körvonalazódni. Úgy érezte, ma este hatalmas murit fog csapni.

Pár perccel Wendy távozása után kopogtak az ajtón. Katka idegesen végigsimított hullámos fürtjein, amelyeket időtlen idők óta csak összefogva viselt. Elismerte, jó érzés volt csinosnak lenni. Amikor belenézett a tükörbe, nem a régi Katkát látta. Egy új, veszélyes nőt ismert fel, aki rengeteg dologra megtaníthatja. Szélesen elmosolyodott, levette a szemüvegét, és a komódra helyezte. Ideje volt a teljes figyelmét Benjaminra fordítani.

Amikor kinyitotta az ajtót, kicsit elakadt a szava. Be kellett vallania magának, hogy a Bájgúnár egész tisztességesen néz ki. Szőke haján megcsillant a Hold fénye, tökéletes kontrasztot alkotva fekete szmokingjával, ingével és nyakkendőjével.

− A temetésedre készülsz, Benji? – kérdezte csúfondárosan a lány. Lehervadt az arcáról a mosoly, amikor látta, hogy a fiú milyen alaposan végigméri. Hirtelen remegni kezdett, ami dühössé tette. Kezdett kényelmetlenné válni a csend.

− Ha ebben benne vagy te és a vízszintes fekvés is, akkor mindenképpen, gyönyörűségem! – vágott vissza szemtelen vigyorral Benjamin.

Katka erősen koncentrált, hogy ne nyúljon be az aprócska táskájába az ott rejtegetett kedvenc rugós késéért. Még sosem kellett elővennie, de volt egy olyan érzése, hogy az este folyamán többször fogja kívánni, hogy Benjamin okot adjon a használatára.

− A húgod itt van? – nézett be a nyitott ajtón a lány háta mögött. – Szívesen köszönnék neki.

− Azt meghiszem! De azért vállaltam ezt a tortúrát veled, hogy ő megmeneküljön. Ha egyszer is rá mered emelni a mocskos tekintetedet, azt fogod kívánni, hogy bár meg sem születtél volna! Remélem, ezt tisztáztuk!

− Fel akarsz izgatni, cicám? Mert istenemre mondom, sikerült! A te szádból az életveszélyes fenyegetés is úgy hat rám, mintha édes kis semmiségeket suttognál a fülembe. Mondj még pár ilyet, és az lesz a vége, hogy képtelen leszek visszafogni magam. Széles a limó hátsó ülése – intett a háta mögé az utcán parkoló hosszú kocsi felé –, és sofőr is van. Szóval teljesen rád koncentrálhatok. Mire elérünk a bálba, soha többé nem akarsz majd kiszállni!

− Ebben a pillanatban nyílt ki magától a rugós késem a táskámban! És figyelmeztetlek, egy harapófogó is van nálam! Kicsike, de képes vagyok vele egyenként letépni a körmeidet, ha egy ujjal is felém nyúlsz! – morogta dühösen a lány.

− Lazíts már, Katka, csak vicceltem! Majd felrobbansz a feszültségtől, csupán enyhíteni akartam egy kicsit. De úgy látom − simított végig egy ujjal a lány csupasz karján –, még jobban felhúztalak.

Katka próbált megnyugodni. Igazán próbált. Napsütéses rétre, világbékére, az első női elnökre gondolt. Továbbá a Bájgúnár arcára, amikor majd megismerteti a Diótörőnek becézett térdével. Ez az utolsó kép segített végül lenyugtatni szanaszét álló idegeit.

− Csak menjünk! – fújta ki dühösen a levegőt, majd meg sem várva a fiút, becsapta a házuk ajtaját, és a várakozó limuzinhoz menetelt. Egyre erősebb lett benne az elhatározás, hogy az este végére a Bájgúnár darabjait kiskanállal kell majd felszedegetni az aszfaltról.