Hátamat szorosan a falnak vetve álltam a repülőtér mosdójában.
Egyedül voltam, mégis úgy tűnt, mintha százan szívnák el előlem a levegőt. Fájt
a mellkasom, mintha mázsás súlyok nyomtak volna a föld felé. A félelem hatalmas
hullámként borított be. Megbénított.
A folytatásban mindig ugyanaz volt. Lélegzetelállító
fejfájás, mely szinte satuba fogta az agyamat. Az egyik pillanatban melegség
öntött el, aztán már rázott a hideg. Képtelen voltam nyelni, vagy rendesen
levegőt venni. Tíz perc alatt teljesen elvesztettem az irányítást a saját
testem felett. Remegett a lábam, ezért inkább leereszkedtem a földre. Próbáltam
olyan picire összehúzni magam, amennyire csak tudtam, mert veszélyt éreztem minden
irányból. Szédültem a légszomjtól, elkezdtem kapkodni a levegőt. Nem lett jobb.
Szükségem volt a gyógyszeremre, hogy összeszedhessem
magam, mielőtt Nora keresni kezdene. Ha így találna rám, az csak rontana a
helyzeten. Kapkodva széthúztam a táskám cipzárját, és elkezdtem keresni a sárga
gyógyszeres dobozt. Feltúrtam az egészet, de nem találtam meg. Nem, nem szólhatok
Norának! Legyen bármilyen megértő és kedves, feltűnne neki az állapotom, és rákérdezne,
hogy miért történt. Hogyan mondhatnám el, hogy pánikrohamot váltott ki, mert
megérintette az arcomat! Egy szempillantás alatt újra a kórházban találnám
magam.
Valamit ki kell találnom, de sürgősen. Az arcom úszott
a hideg verejtékben, és a látásom is egyre homályosabbá vált. Mintha minden
lelassult volna. Tudtam, hogy másodperceim vannak, mielőtt a rettegés felülírja
minden gondolatomat.
A kétlépésnyire lévő mosdókra néztem. Térdre
vergődtem, és odakúsztam a legközelebbihez. Iszonyúan szédültem. Belekapaszkodtam
a szélébe, felhúztam magam, és remegő kézzel megnyitottam a csapot. Először az
ujjaimat tartottam a jéghideg vízsugár alá, aztán lehajtottam a fejem,
nagyjából elkotortam a hajam az útból és hagytam, hogy a hideg víz a tarkómra
csorogjon.
A látásom pár – évszázadnak tűnő – másodperc múlva kitisztult
és a félelem is alábbhagyott valamennyire, bár a fejem még mindig szét akart
robbanni. Nyertem egy kis haladékot, amíg megszerzem a gyógyszert. Elzártam a
vizet, és a tenyeremmel nagyjából lesöpörtem a nedvességet a tarkómról.
Beletöröltem a vizes kezemet a farmeromba. Valamit éreztem a jobb zsebemben, ezért
beletúrtam. Egész idő alatt nálam voltak a pirulák…
– Egy roncs vagy, Lena – suttogtam rekedten
magamnak.
Két szemet kiráztam a henger alakú dobozból, és gyorsan
lenyeltem. A percek teltek, és a mesterséges nyugalom lassan szétáradt a
testemben. Lesimítottam összeborzolódott hajamat, és belepillantottam a
tükörbe. Úgy néztem ki, mint egy mosogatórongy. Ami azt illeti, úgy is éreztem
magam.
A múlt héten vasárnap telefonhívás jött.
Aznap végig éreztem, hogy valami végzetes készülődik.
Órákon át szorongva járkáltam az üres házban, és vártam, hogy megtörténjen.
Amikor meghallottam az éles csörgést, szinte megkönnyebbültem. Rohantam a
nappaliban lévő telefonhoz, pedig akkor már tudtam, hogy nagy baj van. Apa
cégének alelnöke hívott. Hosszú másodpercekig zavartan köhécselt, aztán
elmondta: Sajnálom, de a szüleid gépén egy órával a felszállás után
robbanás történt... A Csendes-óceán északi részén jártak. Elvesztettük a
kapcsolatot a pilótákkal... Azonnal kiküldtek egy mentőcsapatot, de… már késő
volt.
A hívás utáni események mind kiestek. Arra tértem
magamhoz, hogy mozdulatlanul fekszem anyuék ágyában, és a fejemben
végeláthatatlanul pörögnek a képek a balesetről.
Hinni akartam, hogy csupán álmodom. Hogy a szemem
előtt gyorsan pörgő képeket a túlságosan élénk fantáziám okozza. De valahol
mélyen tudtam, hogy amit látok, az megtörtént. Csupán annyit kellett tennem,
hogy megérintem a takarót, és beszívom a párnán lévő finom parfümillatot. Az
anyám odavolt egy Chanel parfümért, minden táskájában tartott egy kis fiolával;
zöld tea és levendula illata lengte körül állandóan. Azt mondogatta, most, hogy
kezdünk feltörni, megérdemel több parfümöt, egy kis luxust... rávette apát,
hogy magángépet béreljenek az első nagyobb üzleti útjukra.
Az ismerős illat és a melegség, melyet halványan
megőrzött a takarójuk, segített a fejemben ugyanazt átélni, amit ők. Újra és
újra levetítettem a robbanás pillanatát, mert biztosan kellett tudnom, hogy
nincs remény. Az apám megnyugtató hangja a szobában is a fülemben csengett: „Abba kell hagynod, Lena.”
Ám képtelen voltam leállni. Arra számítottam, hogy felfedezek
egy roncsdarabot, egy mentőmellényt, bármit a víz felszínén, amibe
kapaszkodhattak, de egyszerűen semmi sem volt ott. A baleseti jelentés szerint három
órával a becsapódás után a víz felszíne már ismét tükörsimává szelídült.
Azokban a napokban egész másként gyászoltam, mint a
normális emberek. Képtelen voltam sírni, inkább tépelődtem. Mit tettem! Megakadályozhattam
volna a halálukat! Láttam előre, hogy mi fog történni! Láttam, mert érzőnek születtem. Egyetlen érintés elég lett volna, és ők
nem halnak meg.
Sípoló dallam vágta ketté az eddigi csendet. Összerezzentem,
és megmozgattam az elmerevedett nyakizmaimat. A mosdó ajtaja fölé hangszórót
szereltek; egy behízelgő női hang értesített minden kedves utast, hogy a Los
Angelesbe tartó gépre megkezdheti a beszállást.
Victor nagybátyámról a temetés után hallottam
először. Tudtam, hogy létezik, mert egyszer hallottam a szüleimet róla
vitatkozni, de még sosem találkoztunk. Az apám ügyvédje kijelentette, hogy mivel
ő az egyetlen élő rokonom, nála kell élnem. Így, egyszerűen. Az apám öccse és
nagyon gazdag. Összesen ennyit sikerült megtudnom róla.
Pár másodperc múlva valaki halkan kopogott a mosdó
ajtaján. Újra belenéztem a tükörbe. Elfintorodtam a beesett szemem és a nyirkos
hajam láttán, aztán megvontam a vállam, és kinyitottam az ajtót.
– Jól vagy, Lenácska? – Nora aggódva toporgott az
ajtó előtt, és az arcomat fürkészte.
– Persze, Nora. – Az arcomra kényszerítettem egy
mosolyfélét. – Csak kellett egy kis egyedüllét, hogy összeszedjem magam.
– Rendben – bólintott megértően, aztán a háta mögé
mutatott. A csomagjaink mellett egy férfi állt, az ingére a repülőtér emblémáját
varrták. – Megérkezett a géped, csillagom. Lassan búcsúznunk kell.
Visszakísért a bőröndökhöz. Döbbenten láttam, hogy
könnyes a szeme. Aggódtam, hogy megint elragadják az érzelmek, mint korábban a
váróban, amikor vigasztalásul megérintette az arcomat. Azonban összeszedte
magát, és megtörölte a szemét. Kicsi korom óta ismertem. Ő volt a legodaadóbb
bejárónő és pótnagymama a világon.
– Velem minden rendben lesz, Nora – nyugtattam meg
gyorsan. – Nem kell aggódnod! Végre nyugdíjba vonulhatsz. A lányod biztos örül,
hogy hozzájuk költözöl, és többet lehetsz az unokáiddal is – soroltam biztató
hangon.
Mindvégig bólogatott, aztán amikor befejeztem,
közelebb lépett. Úgy tűnt, mintha ügyelne rá, hogy ne érjen hozzám.
– Sajnálom, ha miattam lettél rosszul – intett a
mosdó felé. – Valami megváltozott benned, Lenácska, és nagyon remélem, hogy meg
tudsz birkózni vele! Tudnod kell, hogy nagyon szerettem a szüleidet, és téged
is. Sosem felejtelek el titeket. Néha adj hírt magadról, rendben? És ha tudsz,
egyszer látogass meg! Amikor már kevésbé lesz fájdalmas ide visszajönni.
Csókot lehelt az ujjaira, aztán pár centire az
arcomtól végigsimította velük a levegőt. Majd megfordult, és sietős léptekkel a
kijárat felé vette az irányt. Utána akartam szólni, mert lelkiismeret
furdalásom volt, hogy nem búcsúztam el tőle rendesen, de egy pillanat alatt
eltűnt a tömegben.
– A kisasszony Lena Wall? – kérdezte a csomagok
mellett toporgó egyenruhás férfi.
– Igen, én vagyok – válaszoltam rekedten felé
fordulva.
– Értesítettek a kisasszony érkezéséről. A
nagybátyja elküldte önért a magángépét, azzal fog utazni.
– Oh… rendben – lepődtem meg. Magángép… tényleg
nagyon gazdag lehet. – Akkor merre?
– Mutatom az utat! – Időközben felpakolta a csomagokat
egy kézikocsira, és végig előttem haladva tolni kezdte.
Egy oldalfolyosóra vezetett, amin át egy elszigetelt,
kisebb területre jutottunk. A leszállópályán álló kisrepülőgép fekete volt és
csillogó. Ordított róla a luxus.
Ahogy közelebb mentünk, és odaértünk a géphez, megtorpantam.
Teljesen lefagytam. Az zakatolt a fejemben, hogy le fogok zuhanni. Az agyammal
felfogtam, hogy butaság, de a rettegés nem múlt el.
– Kisasszony? – nézett rám türelmetlenül az
utaskísérő, és tüntetően az órájára pillantott.
Nagy levegőt vettem, próbáltam figyelmen kívül
hagyni a szorító érzést a gyomromban, és felléptem a leeresztett lépcsőre.
A gép belső része nem okozott meglepetést. Az uralkodó
szín az ezüst és a fekete volt, ami először extravagánsnak tűnt, de aztán hamar
megszoktam a látványt. A hatalmas, fekete bőrülésekből hat-hat állt mindkét
oldalon; álomian kényelmesnek tűntek. Már alig bírtam tartani magam, a fejem megint
lüktetni kezdett. Elfáradtam. Minél hamarabb le akartam rogyni az egyik széles
ülésre.
– Ha bármit óhajt, kérem, nyomja meg ezt a gombot! –
mutatott a falon lévő nagy ezüstgomb felé. – A pilóta pár percen belül megkezdi
a felszállást.
– Köszönöm, megleszek – mondtam, de éreztem, hogy a
hangom nem sikerült olyan magabiztosra, mint terveztem.
– Akkor kellemes utat, kisasszony!
– Köszönöm – biccentettem felé halvány mosollyal. Ezután
kilépett a gép ajtaján. Végre teljesen egyedül maradtam. Letelepedtem az egyik hátsó,
ablak melletti ülésre, behunytam a szemem és megpróbáltam pihenni.
Érdekesnek hangzik! És hogy néz ki Lena? Gondolom később majd kiderül, csak a borítótervezés miatt kérdezem. :)
VálaszTörlésKöszi, örülök, hogy tetszik! Lena fekete, egyenes hajú, zöld szemű lány, de később valóban lesz róla részletesebb leírás. Mindenesetre a borítón nem szeretnék egy konkrét női arcot. Lehet valami sejtelmes, esetleg árnyékba borult, de nem akarom behatárolni senki képzeletét azzal, hogy egy konkrét lányt teszünk a borítóra. Várom a tervedet! :)
VálaszTörlésKöszi! :) Annyira én sem gondoltam konkrétra, pont azok miatt amit te is írtál. Már terveztem egyet, csak azóta kitaláltam egy újat és azon pont egy fekete, egyenes hajú lányt képzeltem el. :) Gondoltam inkább rákérdezek, hogy ne legyen nagy eltérés. De nagyon jó érzés, hogy ugyanarra gondoltunk!
TörlésSzia!!Azt szeretném kérdezni hogy nincs e meg neked a teljes könyv,mert olvastam belőle részletet és jónak igérkezik...az e-mail címem:veronika1456@gmail.com
VálaszTörlés