Nyolc
év múlva
Amikor reggel kinyitottam
a szemem, majdnem vissza is csuktam, mert hajnali szürkeségnek hittem az
ablakon túli fényviszonyokat. Alex megmozdult mellettem, átkarolta a derekamat
és egy elégedett dünnyögést követően közelebb húzott magához. Kényelmesen
elhelyezkedtem a teste melegében, amikor meghallottam az ablakot ostromló
hófúvást. Fél szemmel az ébresztőórára sandítottam, és majdnem hangosan
felnyögtem. Már hét óra volt, kint tombolt a hóvihar, és reménykedni sem mertem,
hogy valami csoda folytán eltörlik a mai műszakomat.
Fel akartam kelni, de
Alex karja megfeszült körülöttem.
− Hová készülsz, asszony?
– Borostás állával félrekotorta a hajam a nyakamból, hogy forró-szúrós csókot
adjon rá. Megfogtam a pólóm alatt vándorló kezét, és vonakodva eltoltam.
− Fel kell kelnem, Alex!
– Gyors csókot nyomtam a szájára, de még mindig nem nyitotta ki a
szemét. Előző éjjel csak hajnali háromkor került ágyba, az egyik ló elhúzódó
ellésénél segédkezett. – Te csak aludj, Vickyt majd megnézem én.
A hasára fordult, párszor
belebokszolt a párnába, és visszaaludt. Halkan kiosontam a fürdőszobába, és
megnyitottam a zuhanyt. A forró víz alatt állva próbáltam végiggondolni, hogy
tudnám úgy megszervezni a napot, hogy abba legalább harminc óra beleférjen. Pár
másodperc múlva már hagytam a fenébe az egészet, és élveztem a rám zúduló forró
vizet.
A hátam mögött kinyílt az
ajtó, és hamarosan egy széles, kérges tenyér jelent meg a csípőmön.
Elmosolyodtam, és nekidőltem Alex mellkasának.
− Aludnod kellene még.
− Ez sokkal jobb. –
Megfordított, hátam a csempének nyomódott.
− Tényleg el fogok késni.
– Próbáltam elfojtani a nevetést, de pont a csiklandós részeimet vette célba.
− Tudok nagyon gyors is
lenni.
− Meg ne próbáld! –
hördültem fel nevetve, de a hang nagyon gyorsan kapkodó sóhajtozásba fulladt.
Mire sikerült kikeveredni
a zuhany alól, fél nyolc is elmúlt. Amíg Alex reggelit készített, én
felöltöztem, majd benéztem Vickyhez. Szokás szerint már felébredt, az egyik új
mesekönyvét nézegette, amelyet a legutóbbi könyvesbolttúránkon szereztünk be.
− Anyu, amikor én leszek
az elnök, hozhatok olyan törvényt, hogy szülinapon mindenki ágyban maradhat, és
azt csinálhat, amit akar? – Vicky haja fekete szénakazalként meredezett, amikor
felkelt. Pókemberes pizsamaalsójához, rózsaszín selyem gyerekhálóinget viselt,
amelyet Gili nénikéjétől kapott.
− Csillagom, amikor te
leszel az elnök, nagyobb gondjaid lesznek, mint a szülinapi időbeosztásról
törvényt hozni.
− Azt nem hiszem – mondta
morcosan. Addig puszilgattam az arcát, amíg kacagni kezdett. Még négy év távlatából
is erősen megdobbant a szívem erre a hangra. Mióta megszületett, Alexnek és
nekem ő jelentette a világmindenség közepét. A mi kisbabánk. Reggeli közben
mindketten őt figyeltük. A dundi kis karját, a rózsás arcot, a fekete,
vastagszálú hajat, amely most már rendezett fonatban lógott a háta közepéig. Az
én szememet és Alex vérmérsékletét örökölte. Őt láttam a leggyönyörűbb gyereknek
a világon. Tudtam, hogy ugyanarra gondolunk, amikor összenéztünk Vicky feje
felett. Ezt a csodát mi ketten hoztuk össze. Szinte hihetetlen, hogy ilyen jó
munkát végeztünk.
Egy gyors szülinapi
köszöntésre futotta csak, de Vicky így is elégedett indult el, mert tudta, hogy
délután hatalmas szülinapi zsúrt rendezünk, amelyre az összes barátja
hivatalos.
− Ethel nagyi biztos megérkezik
addigra? – kérdezte már a kocsiban ülve. Szerencsére a hóvihar közben teljesen
elállt. A legjobb barátnőjének, Mathildának is ma volt a születésnapja.
Szerencsére pár napja, egy teaparti keretében a két kislány megegyezett az
időbeosztásban, így Mathildáét délelőtt tartották, Vickyét pedig délutánra tettük.
Behajoltam a kocsiajtón, és megigazítottam a kabátja gallérját.
− Remélem, picim. Vigyázz
apura, oké?
− Anyu! – forgatta a
szemét.
− Vicky! – forgattam én
is. Nevetni kezdett. – Ti vagytok az én legdrágább kincseim. Tudod, ugye?
− Tudjuk, anyu – szólt
közbe az első ülésről Alex. − Óvatosan vezess, jó? Mögötted leszek.
− Mint mindig. –
Búcsúzóul még megcsókolt, megvárta, míg beszállok a kocsiba, és mindketten
elindultunk. Amikor szétváltunk, dudált egyet, és lekanyarodott a
bevásárlóközpont felé. Előző nap hármasban listát írtunk a nélkülözhetetlen apróságokról,
amelyeket elfelejtettünk beszerezni a zsúr előtt. Mivel nekem aznap még
dolgoznom kellett, ők vállalták magukra a vásárlást.
A nap a szokásosnál is
lassabban telt. Sorra érkeztek a
betegek a gyerekosztályra, délután sikerült csak időt szakítanom rá, hogy
felhívjam Ethelt. Kiderült, hogy az idő miatt minden Coloradóba tartó gépet
ideiglenesen felfüggesztettek.
− A reptéren ragadtam,
kicsikém – mondta panaszosan a telefonban. – Nem akarok elmozdulni innen, hátha
egy gépet időközben elindítanak. De már sehogy sem érek haza Vicky zsúrjára.
Megmondanád neki, hogy szörnyen sajnálom?
− Meg fogja érteni –
nyugtattam meg. – Kérlek, Ethel, ne maradj a repülőtéren. Vegyél ki egy szobát
a közelben, és pihenj nyugodtan. Vicky sem akarná, hogy kényelmetlenül töltsd
miatta a napot.
Később Zoe és Gili is
jelentkezett, szintén törölték a járatukat. Két beteg között megszólalt a
csipogóm, de figyelmen kívül hagytam. Ezután kétpercenként jelzett, míg
feladtam, és felhívtam Theót. Kiderült, hogy véletlenszerű adóellenőrzést
rendeltek el az alapítványnál, bekértek minden számlát és bizonylatot az elmúlt
három évről. Theo pánikba esett, mert a vezetőség nagy része elérhetetlen volt,
ő meg hozzá sem tudott szagolni a papírokhoz.
− A könyvelőt próbáltad
már?
− Azt, amelyik pofátlanul
szabadságra ment, és kikapcsolta a mobilját?
− Szóval igen.
− Segítened kell,
Sherlock! Tudom, hogy ma van Vicky szülinapja, de ha egyedül hagysz ezekkel az
adóhiénákkal, én kivetem magam a földszintről. Ha átfaxolod nekem a papírokat,
kész örömmel odaadom nekik.
− Hatalmas segítség vagy,
ugye tudod?
− Ha legközelebb a
városba jöttök, hálából elviszlek ebédelni a legjobb itteni étterembe. Téged és
Vickyt. Na jó, a lovászfiú is jöhet.
− Szia, Theo.
Utolsó esélyként
felhívtam a saját ügyvédünket, akinél megvoltak az alapítvány számlái, de épp
egy másik városban tárgyalt. Megbeszéltem a titkárnőjével, hogy átfaxol mindent
Theónak, de kellett hozzá egy beleegyező nyilatkozat, hogy törvényes
legyen. A beszélgetés végére majdnem a falba vertem a fejem, de megígértem
neki, hogy munka után beugrom, és aláírom azt a papírt.
Egy óra múlva sikerült
elérnem Alexet is.
− Aggódom, Lena. Fél
órája folyamatosan kapom a hívásokat a lányok szüleitől, hogy az időjárás miatt
nem akarnak autóba szállni.
− Végül is, érthető – megdörzsöltem
a homlokom, hogy elmúljon a tompa sajgás a fejemben. – Délelőtt óta öt
autóbalesetest hoztak be a sürgősségire.
− Fáradt a hangod.
− Nincs semmi gond.
− Még nem néztem meg a
teljes listát, de valószínűleg mindenki lemondja a mai bulit.
− Vicky tudja már? –
kérdeztem félve.
− Tíz perce felvette a
rózsaszín tütüjét és a tiarát. Kifestettem csillogós lakkal a körmét. Most épp
a teadélutánt készíti elő. Még nem volt szívem közölni vele.
− Okos kislány, meg fogja
érteni. Úgy néz ki, én is késni fogok, de sietek, ahogy csak tudok.
− Megint túlóráznod kell?
− Nem. Ma behívtak
mindenkit, többen is vagyunk a kelleténél. Bonyolult, de a lényeg, hogy el kell
intéznem némi papírmunkát Theónak.
− Találkoztál vele? –
Jesszusom, kezdődik. Évek teltek el, de az ok nélküli féltékenysége sosem szűnt
meg.
− New Yorkban van, Alex. Éli
a boldog agglegények gondtalan életét. Gili mesélte, hogy nemrégiben
megismerkedett valakivel. Szerinte komoly a dolog. Csak telefonon beszéltem
vele. Segítségre van szüksége.
− És szokás szerint neked
szólt először. Megint elhívott kávézni hálából?
− Vacsorázni – csúszott
ki a számon. Tíz másodpercnyi csend.
− Fel akar idegesíteni,
ugye?
− Pontosan. – Mosolyognom
kellett, amikor elképzeltem, hogy összeszorított fogakkal szorítja a kagylót. –
Amikor találkoztok, általában te sem maradsz adósa.
‒ Ez igaz. De ha arra
gondolok, hogy te és ő valaha…
‒ Alex. Emlékszel még,
hogy mit csináltunk tegnap éjjel?
− Hm, igen. –
Kizökkentettem.
− És arra, amit ma reggel
a zuhany alatt? – Csak felmordult, ezért folytattam. – Ezeket életem végéig
kizárólag neked engedem meg. – Suttogóra fogtam a hangom. – Egyedül neked.
− Mikor érsz haza? – Ez a
vágytól fűtött hang már sokkal jobban tetszett.
− Sietek.
Már elmúlt fél kilenc,
amikor bekanyarodtam a ház elé. Amint beléptem az ajtón, úgy éreztem, átestem
egy forró, tisztító zuhanyon. A kórházban, a betegekben felgyülemlett fájdalom
és stressz, ami reggel óta bennem zsongott, először halkabb lett, majd teljesen
elhalt. Levettem és felakasztottam a kabátom, majd cipő nélkül indultam az
ebédlőbe. A látványtól földbe gyökerezett a lábam.
− Most már ihatsz, apu.
De a sütiből is vegyél, jó?
− Ki nem hagynám. Nagyon
guszta.
Vicky gyönyörűen
felöltözve ült az alacsony teázóasztalnál, rózsaszín balett-tütüje elterült a
széken. Kisujját feltartva épp egy csésze teát kortyolgatott, előtte egy
kistányéron szív alakú mézeskalács, rajta sárga cukormázzal írt V betű. Előző
hétvégén együtt készítettük őket. Vele szemben Alex ült ugyanolyan kisszéken, a
farmerje fölött hasonló tütüt viselt, sötét hajában tiara csillant meg.
− Nélkülem kezdtétek el a
csajbulit? – Széles mosollyal léptem beljebb, és kaptam fel a karomba szaladó
Vickyt.
Az én kislányom egyetlen
könnyet sem ejtett, amiért az összes barátja lemondta a zsúrt. Miután hazaértem,
én is csatlakoztam a bulihoz, ami így is fantasztikusan jóra sikerült.
Rengeteget nevettünk, Vicky és én annyi teát és limonádét ittunk, hogy majdnem
bepisiltünk, Alex pedig különös gondot fordított rá, hogy végigkóstolja mind a
hétféle süteményt. Két óra múlva Vicky már kókadozott. Alex fején félrecsúszott
a tiara, miközben összeszedte a piszkos edényeket. Amikor felvettem, hogy
lefektessem, Vicky a nyakamba borult, és pár másodpercen belül már aludt is. A
szobájába vittem, betakartam, puszit nyomtam a homlokára, aztán felkapcsoltam
az éjjeli lámpáját. Hamarosan lassan forgó, csillagmintájú fénypászmák
töltötték be a plafont. Becsuktam az ajtót, és visszamentem Alexhez. Épp a mosogatógépbe pakolta be az edényeket.
− Tudod, hogy ilyen
pasinak léteznie sem lenne szabad? – Hátulról átöleltem a derekát, és
végigsimítottam a mellkasán. Mélyeket lélegeztem. Imádtam az illatát.
− Gondoltam, megvárom,
míg lejössz, és akkor kapcsolom be. Hogy lásd, mekkora hős
vagyok.
− A legnagyobb. –
Megfordult, a kezébe vette az arcomat, hátrasimította a hajam, és megcsókolt. A
tiara és a szoknya még mindig rajta volt. − Az beteges, hogy ebben a cuccban
még szexisebbnek talállak?
− Ha akarod, minden éjjel
felveszem a kedvedért.
− Hm. Egy saját, egy
méter kilencven magas, szőrös balerina. Imádnám.
− Akkor rögtön el is
kezdheted az imádást, drágám! – Lehajolt, a vállára vetett, és felrohant velem
az emeletre. Próbáltam nagyon halkan sikongatni.
Hajnalban felébredtem.
Egy pillanatig hallgattam a ház apró zajait, majd felkeltem, hogy megnézzem Vickyt.
Az egyik csupasz lába a párnáján feküdt, a karja lelógott az ágy szélén, de
nyitott szájjal, nagyon békésen aludt. Megigazítottam rajta a takarót, közben
beszívtam meleg gyerekillatát. Biztos voltam benne, hogy szépeket álmodik.
Váratlanul a hátára
fordult, kinyitotta a szemét, és tökéletesen éberen nézett rám.
− Anyu, mit jelent az a
szó, hogy sikkasztani? – kérdezte csengő hangon.
− Miért kérdezed,
kicsikém? – Leültem mellé, és kisimítottam a haját az arcából.
− Az óvó néni ma
megsimogatta a fejem, miközben rajzoltam. Utána a délutáni alvásnál furát álmodtam. Beszélgetett egy bácsival, aki elmondta neki, hogy sikkasztani fog
a bankból, utána pedig olajra lépnek együtt. Tudnál nekik szólni anyu, hogy el
fognak csúszni, ha rálépnek az olajra?
− Persze, csillagom.
Holnap reggel elintézzük, de most aludj csak tovább.
Óvatosan becsuktam az
ajtaját, és visszaindultam Alexhez. Nevetve csóváltam meg a fejemet, és
felírtam a képzeletbeli listámra, hogy egészítsem ki a saját érző naplómat. Úgy néz ki, a gén többé
már nem kizárólag apai ágon öröklődik.
Szia. lenne egy kérdésem az Enigmának lesz folytatása? Mármint 3. része? Nagyon tetszik a könyved most olvasom az elsőt és nemsokára befejezem és folytatom majd a másodikkal, de tudniakarom lesz-e folytatása. Előre is köszönöm válaszod.
VálaszTörlésSzia! Elolvastam mind a két könyvedet és imádtam, nagyon remélem lesz további rész is! Üdvözlettel egy igazi könyvmoly :)
VálaszTörlésSzia!Kedvenc könyveim lettek az Enigma könyvek. Szuper volt a sztorija és hogy egyszerre volt izgalmas romantikus vicces és olykor tragikus. Remélem lesz folytatása is. *.*
VálaszTörlésMost végeztem a könyvekkel és a novellát is elolvastam. Imádtam!Néhány nap alatt végeztem az egésszel, ami két gyerek mellett nem kis teljesítmény. Minden szabad percben olvastam és keveset aludtam, de megérte.
VálaszTörlés