Gondolathármas: az első mondatok

Ezt a rovatot Kemese Fannival és Zakály Vikivel azért kezdtük el írni, hogy bepillantást nyújtsunk a gondolataink közé. Szó lesz nagyon sokféle, írással kapcsolatos témáról, mindhármunk szemszögéből, ami remélhetőleg nyújt majd egy leheletnyi segítséget, csipetnyi inspirációt a hozzánk hasonló kezdő szerzőknek. Keressétek a Gondolathármas bejegyzéseket! Nagyon szívesen fogadjuk a véleményeket.

Fanni blogját itt éritek el: http://kemesefanni.blogspot.hu/
Vikiét pedig itt: http://zakalyviktoria.blogspot.hu/

Hátamat szorosan a falnak vetve álltam a repülőtér mosdójában.

A könyvem első mondata. A könyvem. Még mindig elképesztő érzés kimondani. És tenni mindezt úgy, hogy az álom testet öltött. Kinyomtatták. Borítója van, több száz kistestvére, akik beköltöztek különböző könyvespolcokra, hogy aztán, amikor kinyitják őket, izgalmat, örömet és borzongást nyújtsanak a világ legkedvesebb olvasóinak!

Amikor elkezdtem írni a könyvemet, nem gondoltam arra, hogy az első mondatnak különös fontossága lehet. Úgy tartottam, hogy a rövidebb műfajokban, főleg a novelláknál kapnak nagyobb szerepet. Elgondolkoztam kicsit a dolgon, sőt, amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, egyenként visszaolvastam a polcomon lévő könyvek első mondatait. És rájöttem, hogy az első mondat vagy mondatok, akár az első lépések egy kisgyermek életében, hatalmas szerepet kaphatnak.

A mai első mondatok, amiket elolvastam, mind egy hangulatot, egy pillanatképet idéztek fel bennem. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor bekopogok egy ajtón és kinyitják előttem. Még nem léptem be a szobába, de már látom a színeket, hallom a hangokat, megcsapnak az illatok vagy akár a szagok. Érdekes érzés. Belépő egy másik világba. Kevés olyan dolog van ezen kívül az életben, ami hasonló élményt nyújtana. Az alapismeretekkel mindenki tisztában van. Az első mondat legyen figyelemfelkeltő, de nem túlerőltetett. Nyújtson tökéletes belépőt a gondolataink közé, ahová az olvasót is invitáljuk. 

Az Enigma első mondata nem okozott nehézséget. Lena már a fejemben élt, éreztem a félelmét, a heves szívdobogását, a hideg verítéket, ami kiül a bőrére, miközben egy repülőtéri mosdóban, a falhoz szorulva attól retteg, hogy elveszíti az irányítást a teste felett. Egyszerűen csak bele kellett vágnom. Hiszem, hogy elsősorban nem az első mondattal, hanem a főszereplő első gondolatával kezdjük el a regényt írni. Amint megvan az első gondolata vagy érzése, megszületett ő, a főszereplő, ideje nekiállni a gyakorlati megvalósításnak is. Általában ez a nehezebb része, de ahogy kúsznak egyre felfelé az oldalszámok egyre biztosabbak lehetünk benne, hogy valamit jól csinálunk.

Legalábbis az én esetemben így volt. Az után a bizonyos első mondat után Lena úgy élt a gondolataim között, mintha valóban ismerném. Azt éreztem, hogy várakozik és figyel. Amikor egy ideig nem szőttem tovább a történetét, türelmetlen lett. Várt ő egy ideig, de amikor már betelt neki a pohár, elkezdett finoman piszkálni. Hisz tudjátok, Lena nem egy rámenős csaj! Piszkálása odáig fajult, hogy bűntudatom lett, amiért sokáig bezártam az utoljára megírt jelenetbe. Időről időre elkapott ez az érzés, ezért amikor nem volt kedvem, vagy fáradt voltam, akkor is Lenát írtam, az ő életét és gondolatait alakítgattam, csak néha fejben. Azt hiszem, azokban a hónapokban tökéletesen elsajátítottam a fejben élés művészetét. Hátránya csupán az volt, hogy nem igazán tudom felidézni, mi más történt velem azokban a hónapokban. Ha megpróbálom, csupán Lena életének mozzanataira emlékszem. Például egy karácsony késő éjjelből kizárólag az rémlik, hogy mennyire féltem, amikor Lena a betonon lépkedve közelít a megvadult Kramp felé, aki a legjobb barátnőjét tartja fogva.

Így történt meg velem Enigma. Már az első, vele kapcsolatos gondolattal beépült a hétköznapjaim közé, és nem eresztett. De nem is akartam. Küldetésnek tekintettem, hogy megteremtsem, és utána részletesen bemutassam azt a varázslatos életet, amit a főszereplőm és az őt körülvevő emberek élnek. Hasonló világban élek most is. Több szereplő bújt elő, akik eddig csak motoszkáltak a fejemben, más a kezdeti helyszín, de Lena sorsa visszavezet majd Enigmába. Hiszen ott van a végzete. Bár ennek a világomnak még nincs neve, a belépőt most átnyújtom nektek. Fogadjátok szeretettel, gondolkozzatok rajta egy pillanatot, és próbáljátok elképzelni, milyen lehet „odabent”:

 

Az alig hat éves Miranda Bones az ágy alatt lapult.