Egy könyvbemutató hegyei és völgyei

Bármilyen hihetetlennek tűnik is, nekem első alkalommal akkor jutott el ténylegesen az agyamig, hogy kiadják a könyvemet, amikor tegnap este először a kezembe került. Be volt csomagolva hat darab, de azt mind megfoghattam, simogathattam, izgulhattam, hogy ne csöppenjen rá egy kibuggyanó könnycsepp sem. Enigmatikus érzés először kezedbe fogni a könyvedet! Borzongtam, a világgá akartam kiabálni, hogy az én könyvem, én alkottam valami maradandót! De csak csendben örültem. Mert én ilyen vagyok. A velem lévő Melittának azért lelkendeztem egy sort, de igazából kacagni és esőben táncolni akartam! Nyugi, nem tettem! Egyrészt, mert nem volt eső, másrészt, nyilvánosan nem tudom annyira elengedni magam. J

Amikor ma beléptem a könyvbemutatónk helyszínére, nagyon furcsa helyzet állt elő. Nem tudtam olyan alapvető dolgok neveit, mint az asztal. Vagy a pohár. Vagy teszem azt, a könyv. Összekavarodtak a gondolataim, a szívem a torkomban dobogott, és keresni kezdtem a menekülési útvonalakat. De aztán szóltam néhány keresetlen szót magamhoz. A hidegebb énem lehűtötte a bezsongottat egy kicsit, így képes voltam rá, hogy köszönjek a rengeteg összegyűlt barátnak és ismerősnek. Melittával érkeztem, aki a gyönyörű könyvjelzőket készítette, illetve nagyon szépséges borítótervekkel lepett meg még korábban, és Kittivel, aki a sminkemet alkotta, és próbálta az önbizalmam pici fejét a víz fölött tartani.

Ami nagyon jól esett már az első percben, hogy Zakály Viki odajött hozzám köszönni, mert megismert. Nem tudtunk sokat beszélgetni, de a nyíltsága annyira jót tett, hogy sikerült egy pár percre megnyugtatnia. Vikit ismernetek kellene, mert lehetetlen leírni azt a jóságot és kedvességet, ami árad belőle. Már alig várom, hogy elolvassam a könyvét, mert tudom, hogy így még többet kaphatok ebből az érzésből!

Tudtam beszélni pár szót az én drága felolvasómmal is, Zsuzsával, akinél jobbat – bármennyire kerestem volna – nem találok. Ezért már lefixáltam a következő felolvasásra is! Zsuzsa hangját és előadásmódját mindenki nagyon dicsérte. Szegény, ő is izgult, de olyan jól át tudta adni a megkínzott kisfiú érzéseit, hogy jómagam is beleborzongtam. A felolvasás és a kérdések alatt voltak a legnehezebb perceim. A kérdések nagyon jók voltak, Bea tudta, hogy nem vagyok egy show-women, ezért olyanokat kérdezett, amitől annyira nem jöttem zavarba. Az elején éreztem, hogy remeg a hangom, de utána én lepődtem meg a legjobban, hogy belejöttem. Persze, próbáltam nem nagyon felnézni, illetve csak egy emberre nézni, hogy ne zavarodjak bele nagyon. Az utólagos visszajelzések alapján egészen jól ment a dolog. Megszorongattam közben a saját ujjaimat, de sikerült! Bea büszke volt rám, és nekem ez hatalmas dolognak számít!

Ott voltak a régi és az új munkatársaim is, ami szintén nagyon jól esett. Azt hittem, hogy idegesebb leszek tőle, ha sok ismerős arc van, de szerencsére nem így történt. Igazából, megnyugtató volt, hogy ott vannak mellettem.

Drága Mariannám és Orsim, legjobb pécsi barátnőim szintén eljöttek, pótolták a távol lévő családomat. Nagy köszönet Marianna Csabájának, amiért vállalta a szállítást!

Ott volt Helga barátném is, szintén Pécsről, akit annyira régen láttam, hogy az első pillanatban meg sem ismertem. Ő is így volt ezzel, de jelentettem neki annyit, hogy eljött ilyen messzire a könyvbemutatómra.

Ez érintett a legmélyebben. Az ott lévő emberek akár ismertek már régóta, akár még csak most ismernek meg, eljöttek, hogy ünnepeljék a sikeremet. Hogy dedikálják a saját Enigma példányukat, mert nekik sokat jelent, hogy alá van írva.

Képzeljétek, ajándékot is kaptam! Szűcs Vikitől, akit már messziről megismertem a cuki kalapkájáról, egy nagyon szép reprodukciót kaptam, ami az Enigma borítóját ábrázolja. Részletes és gyönyörűséges ceruzarajz lett, köszönöm nagyon még egyszer! Illetve a másik ajándékot a munkatársaimtól kaptam. Nagyon eltalálták! Egy Parker tollat kaptam, amibe belegravírozták az írói nevem. Gyönyörű toll, és örök emlék. A következő könyvemet is remélhetőleg ezzel fogom dedikálni.

A dedikálás volt a kedvenc részem! Végre egy kicsit közelebbről láthattalak titeket, és ekkor már teljesen felengedtem. Azt hiszem! J Jó volt utána a fényképezés is, bár nem szeretem a rólam készült képeket, mert olyan rémült fejet vágok, de remélem, hogy nektek is kellemes emlékeitek lesznek, ha megnézitek őket!

Lassan befejezem, mert ma hajnali négykor keltem, és kezdek nagyon paff lenni! Hatalmas köszönet nektek, akik ott voltak a bemutatón, és megtiszteltetek minket! Akik most nem tudtak eljönni, azokat remélem, hogy hamarosan szintén megismerhetem. Ha szeretnétek megosztani a véleményeteket az Enigmáról, nem fogjátok vissza magatokat, írjatok bármikor!

Köszönöm, hogy voltatok, vagytok, lesztek nekem!

 

Helena Silence