Írhatnám azt, hogy pont ugyanolyan, mint az
első után, de ebben az esetben tévednék. Az Ezüsthíd megszületése sokkal
hosszabb, göröngyösebb és igen, szenvedősebb folyamat volt, mint az első
kéziraté.
Több száz tiszta órát töltöttem írással,
gyakran csak bámultam kifelé az ablakon, még többször vertem a fejem a falba,
amiért képes voltam annyi hülyeséget leírni, amit utána mélyen szégyelltem, és
nagyon gyorsan ki is töröltem, hogy nyoma se maradjon. Rengeteget gondolkoztam
napközben és éjjel is, néha már azt éreztem, hogy a szereplőim problémái
elnyomják a sajátjaimat. Néha meg azt, hogy ezek a problémák túlnőnek rajtam, a
sajátjaimmal összeadódva egyszerűen lenyomnak, de úgy, hogy a végén felkelni
sem tudok majd.
Szörnyen hangzik, ugye? Mégsem adnám
semmiért. Az írás nekem nem mindig jelentett tisztán boldogságot. Sokkal inkább
menekülést, egyfajta felturbózott hitet, hogy van jobb, szebb, fontosabb is
annál az életnél, amit ebben a világban élünk. Megtehetjük, hogy mindezt a jót
úgy tesszük magunkévá, hogy azzal a való világot is megjavítjuk. Ezt próbálom még
mindig elérni az írással, és remélem, hogy sosem fogom feladni a próbálkozást.
Az a vasárnap, amikor elkészült a kézirat
nem látszott az elején mérföldkőnek. Azt hittem, ugyanúgy fog eltelni.
Töprengve bámulok ki az ablakon, csiszolgatom a mondatokat, közben néha
belenézek a kedvenc filmjeim kedvenc jelenetébe, olvasgatom a kedvenc könyveim
kedvenc részeit. De reggel elkezdődött valami. Felkeltem, és minden további
nélkül ölbe vettem a laptopomat, majd írtam folyamatosan délutánig. Semmi mást
nem csináltam, mert másra nem volt igényem. És akkor vége lett. Mintha nem is
rajtam múlt volna, egyszerűen megtörtént. Leírhatatlan volt. Tényleg az egyik legfontosabb
pont az életemben.
Amikor lassan kezdett elszivárogni az
érzés, rettentően hiányzott. Azt kívántam, bárcsak palackozni lehetne az ilyen
pillanatok mögötti eufóriát, hogy bármikor ihassunk belőle egy jó nagy kortyot!
Furcsa volt úgy szabadidőt tölteni, hogy
nem írtam. Másfél napig bírtam a pihenést, utána elkezdtem átolvasni az egész
kéziratot papíron. Mondanom sem kell talán, hogy minden oldalba sikerült
belejavítanom, ami meglepő módon inkább feldobott, mintsem letört volna.
Közben a háttérben szorgalmas előolvasóim
is dolgoztak. Az egyikük esetében még néhányszor meg is figyelhettem, hogy
milyen reakciókat vált ki az Ezüsthíd olvasása. Ezután következtek a
találkozók, ahol átbeszéltük, hogy miken kellene változtatni. Amikor ezekkel is
készen voltam, jött egy újabb, rövidke löket az eufóriából. És most itt tartok.
Már egy ideje érzem a késztetést, hogy
nekem írnom kell. Elkezdtem átolvasni a régi munkáimat, és közben agyalok,
hogyan lehetne folytatni őket. Illetve természetesen egy új könyvötlet is
elkezdett kibontakozni. Még bizonytalankodom, hogy egy régit folytassak, vagy
kezdjek bele az újba, de ez majd úgyis kialakul. Addig is, kihasználom a
pihenésre szánt időt, és inspirációnak megnézek minden olyan sorozatot, amit
eddig hanyagoltam.
Természetesen megmaradtam a régi jól
beváltaknál is, mint az Odaát, Revolution, Game of Thrones, Once Upon a Time,
Vampire Diaries, The Originals, Suits, Revenge, Walking Dead, de találtam
néhány egészen jó új sorozatot is (The 100, Hannibal, Penny Dreadful). Eddig még egyik sem
verte az abszolút kedvenc sorozatomat, az Aliast, de nem adom fel, hogy egyszer
valakinek sikerül hasonlóan jót összehoznia.
A nagy sorozatozás közben azért néha beesik
egy jó film is, a napokban például végre megnézhettem az Austenland-et, amit
már nagyon vártam. Aranyos és vicces volt, a végén bohókásan romantikus
befejezéssel. Utána gondolkoztam egy maratonon is. Gyűrűk Ura bővített változat vagy
Harry Potter. Mindkettőt imádom, de nem volt rá idő, mert közbejött egy
költözés.
Hirtelen döntöttük el a lakótársammal, de
nagyon jó döntés volt. Az icipici szobámat lecseréltem egy hatalmasra, a
hatalmas ágyamat meg egy egyszemélyesre. Van jó sok szekrényem, sötét mézszínű,
nyikorgós padlóm, piros írós-olvasós kanapém, ami fölött kartávolságban van a
könyvespolcom, hatalmas ablakaim és gyönyörű kilátásom. Itt még takarítani is
boldogság volt! Mindig mosolyt csal az arcomra a gondolat, hogy a következő
könyvem ebben a lakásban születik meg.
De visszatérve az Ezüsthídhoz, már ti is
tudjátok, hogy leadtam a kéziratot. Most, hogy lezajlott a költözés, ismét van
időm izgulni miatta. Amikor nem ezt teszem, arra gondolok, vajon Ti mit szóltok
majd hozzá. Milyen lesz olvasni? Hol fogtok sírni, és hol nevetni? Elégedettek
lesztek a befejezéssel? Sokszor olvassátok majd újra a kedvenc részeiteket? Már
türelmetlenül várom, hogy Ti is megtudjátok, miként végződik Lena és Alex
története.
Szia Helena!
VálaszTörlésJézusom, most hogy elolvastam ezt a bejegyzést(elég későn sajnos) még jobban várom az Ezüsthidat! Örülök hogy írtál magadról is, én kíváncsi voltam rád is, hogy vagy, meg persze ezekre a gondolatokra.
Visszatérve a könyvhöz, biztos vagyok benne hogy nagyon jó lesz, és nagyon örülök, hogy az egyik nap a könyves boltban a Te könyvedet vettem meg. Akkor még nem tudtam rólad semmit, azt sem tudtam, hogy magyar vagy, aztán persze utána néztem, és nagyon csodálkoztam, hogy ilyen fantasztikus könyvet tudtál írni! Imádom!
Kíváncsi vagyok hogy fog befejeződni. Abban pedig biztos lehetsz, hogy milliószor fogom/fogjuk átolvasni a kedvenc részeket! :)
Ölellek! :) P.P.
Casino Hotel Waterloo, MI - Mapyro
VálaszTörlésCasino Hotel 상주 출장샵 Waterloo 양주 출장샵 is a 충청북도 출장샵 33-story high-rise building in Waterloo, Michigan. View 속초 출장샵 detailed floor 계룡 출장안마 plans, photos, amenities and reviews.