Makrancos Katka 3. rész

− Arthur, segítened kell! – A fiú megigazította lecsúszott szemüvegét, és elgondolkozva nézett legjobb barátjára. Sejtette, hogy valami nagy dologról lehet szó, amiért Katka képes volt a folyosóról berángatni a takarítószeres raktárba.

− Már megint mi a vészhelyzet? Tüntetni kell az állatkísérleti labor előtt? Vagy segítsek aláírást gyűjteni, hogy a lányok is csatlakozhassanak a focicsapathoz? Vagy…

− Nem, ezúttal olyasmiben kell segítened, ami… ami… egy kissé távol áll tőlem – nyögte ki nehezen a lány.

− Mindjárt leszakad az ég! – hördült fel a fiú. – Csak nem valami lányos dologról van szó?

Katka a tenyerébe temette az arcát, és felnyögött.

− El kell mennem a bálba.

A beálló halálos csendre Katka felkapta a fejét. Artie arca rémületet és aggodalmat tükrözött.

− Beteg vagy, ugye? Meg fogsz halni! És mielőtt ez bekövetkezne, ki akarsz próbálni mindent, amit elmulasztottál! Istenem, Katka, úgy sajnálom! Mondd el, hogy tehetném könnyebbé az utolsó napjaidat! – csúfolódott a fiú.

− Abbahagyhatod, drámakirálynő! – fintorgott a lány. – Az egészet csak Wendy kedvéért vállaltam be. Igaz, ha megtudja, fennáll a lehetősége, hogy nagyon meggyűlöl.

− Oké, ezt most magyarázd meg!

− Felajánlottam magam a Bájgúnárnak Wendyért cserébe. Nincs partnere a bálra, és az a szemét a húgomat akarta elvinni. Nem volt választásom… Ugye?

− Hm… − fejtette ki részletesen a véleményét Artie.

− Most fel akarsz húzni? Mert így is épp elég zabos vagyok! Bálba kell mennem az iskolai bájgúnárral, aki egyben a húgocskám nagy szerelme. Meg kell értetnem Wendyvel, hogy mindezt az ő érdekében teszem, és közben vigyáznom kell, nehogy levágja a hajam álmomban, amiért elszedem a fiúját. Ráadásul egy báli ruhát is kell vennem! – csapott dühösen a szemben lévő polcra, mire két üveg tisztítószer megadta magát a gravitációnak.

− Oké, Hulk, nyugi van! – csitította Artie, miközben felszedte az üvegeket, és visszarakta a helyükre. – Helyesen cselekszel. Wendy sajnos nem képes felismerni, hogy mikor szerelmes, és annak alapján, amit Benjaminról mondtál, nem hinném, hogy ő bele lenne esve a húgodba. Ő akarta, hogy te menj vele?

− Nem is tudom… − dörzsölte meg a homlokát a lány. – Minden olyan gyorsan történt. Egyik pillanatban arról magyarázott, hogy már csak Wendy az egyetlen elérhető lány a bálra, ezért muszáj lesz elhívnia. A következő, amire emlékszem, hogy kicsúszik a számon egy „elmegyek veled”. Teljesen pánikba estem, nem tudom, hogy mi mást tehettem volna.

− Hm…

− Hagyd már ezt a hümmögést, és segíts inkább!

Artie-nak megvolt a magához való esze. Két másodperc alatt felismerte a helyzetet. Katka egyelőre nem látta át, mert elvakította a húgáért érzett aggodalom, de Artie pontosan tudta. Tudta, hogy Benjaminnak esze ágában sem volt Wendyt meghívni a bálra. Benjamin Katkát akarta. Már nagyon régóta. És a bállal végre esélyt kaphatott nála. Artie nem hibáztatta a fiút. Tudta, hogy annak, aki Katka közelébe akar kerülni, igazi nagypályásként kell játszania. És nagyon úgy tűnt, hogy Benjamin ráérzett ennek a játéknak az ízére.

Akkor történt, amikor még mindannyian kis pisisek voltak. Úgy gyülekeztek az első nap az iskola hatalmas kapuja előtt, mint egy berezelt birkanyáj. Artie emlékezett, hogy egyre csak a fejét forgatta. Egy utolsó pillantást akart vetni az édesanyja távolodó kocsijára. Minden tekintetben, amely összeakadt az övével, saját ijedtségét vélte felfedezni. Kivéve egyben.

Amikor először meglátta Katkát, meg kellett tapogatnia az állát, hogy érezze, a helyén maradt. A lány hollófekete haja csinos kis kontyba volt fogva. Kantáros farmert viselt Nirvana pólóval, a csuklójára pedig egy élénksárga selyemsál volt kötözve. A kislány teljes nyugalommal nézett végig a körülötte állókon, majd amikor látta, hogy egy ideje nem történik semmi, elővett egy nyalókát, lehámozta róla a papírt, majd lehuppant a fűbe, és folytatta a szemlélődést. Artie emlékezett rá, mennyire furcsának találta ezt a lányt. Olyan bátornak, vagánynak tűnt, aki a többiekkel ellentétben egy cseppet sem volt megijedve.

Artie oda akart menni hozzá. Mindig is vonzották a hozzá hasonló emberek. Csodálta őket, szeretett a közelükben lenni, mert tőlük ő is erősebbnek érezte magát. Tett egy lépést a lány felé, de ekkor bekövetkezett az, amitől már hetek óta rettegett. Nekiment Herbert Stone-nak. A nagydarab fiú az utcájukban lakott, és már az óvoda óta terrorizálta a kisebbeket. Kedvenc célpontja a vézna testével és a hatalmas szemüvegével Artie volt. Amikor lenézett a fiúra, gonoszul elvigyorodott, aztán erősen meglökte. Artie beesett a többiek közé, akik megszimatolva az izgalmas verekedést, kört alkottak a két fiú körül. Amikor Herbert megindult felé, és közben élvezettel csapkodta a tenyerét az öklével, Artie elkezdte fogalmazgatni magában, hogy mit mond majd a szüleinek, miért megy haza betört orral és szemüveggel. Érezte, ahogy Herbert megragadja a pólóját. Behunyta a szemét, hogy ne kelljen látnia, amint az a hatalmas ököl az arca felé közelít. De aztán történt valami.

Herbertet megállították. Artie dulakodást hallott. Kellett egy kis idő, mire felfogta, hogy ezúttal mást vernek. Egy szőke hajú, vékony fiú szaladt oda hozzájuk, és belerúgott Herbert bokájába.

− Elbírsz a kisebbel, mi izomagy? – rikkantotta, aztán behúzott egyet Herbert állára, amitől ő hátborzongatóan mosolyogni kezdett. Pár pillanat múlva a szőke fiú is Artie mellett ült a füvön, és vérző száját törölgette. Mindketten leesett állal bámulták az amazont, aki egy jól irányzott rúgással Herbert családi ékszereire, a földre küldte a nála háromszor nagyobb fiút.

Aznap kezdődött el a kapcsolat hármuk között. Artie azt hitte, hogy Katka, Benjamin és ő örökre barátok lesznek. De nem így történt. Az első években elválaszthatatlanok voltak. Artie-nak még sosem volt két olyan jó barátja, mint Katka és Ben. Két év után felfigyelt rá, hogy Ben kezd másként nézni Katkára. Az ő érzései nem változtak meg, továbbra is a legjobb barátjaként tekintett a lányra, ellenben Benjamin-on minden egyes nappal jobban látszott, hogy szerelmes, bár még önmagának sem vallotta be.

Az idill akkor borult fel, amikor felsőbb osztályba kerültek. Katka már előtte is mindig a harcos feminista, és mindenkit védelmező szerepét vette magára, de abban az évben felvett egy extra történelem órát, amelyben a tanárnő szokatlan elhivatottsága miatt rengeteget foglakoztak a nők elnyomott helyzetével a múlt században és most. Ez az óra még elszántabbá tette Katkát. A fejébe vette, hogy van olyan kemény, mint a focicsapatban játszó fiúk, ezért ő is jelentkezett. Bennel egy időben. Bent felvették, őt nem. Amikor ketten vigasztalták a lányt, Ben végzetes hibát követett el. Azt mondta, jobb így. Hogy Katkának baja esett volna, ha beveszik a csapatba. Mert a lányok nem tudnak keményen játszani.

Artie látta Ben arcán, amikor felfogta, hogy mit is mondott. És főleg, hogy kinek is mondta. De már nem volt visszaút. Katka halálosan megsértődött. Hiába próbált Ben bocsánatot kérni, páncélozott ajtókat döngetett.

Időközben kiderült, hogy a fiúnak hatalmas tehetsége van a focihoz. Pár év múlva már ő volt az iskola sztárja, és mire a gimnáziumba kerültek, már le sem lehetett vakarni róla a rajongókat. Főleg a lányokat. Artie sajnálta, hogy eltávolodott tőlük. Mindig is kedvelte Bent, egy ideig próbálta is tartani vele a kapcsolatot, de nagyon más körökben kezdtek mozogni. Az iskolai hierarchiát képtelenség volt áttörni, ezt mindketten tudták, ezért egy idő után már nem is próbálkoztak.

Artie Katka barátja maradt, a lány mellett állt minden őrült ötlete megvalósításában. Ben pedig… Ben maradt. A Bájgúnár, ahogy Katka nem sokkal később elkezdte nevezni. Senki sem vette észre azokat a lopott, vágyakozó pillantásokat, amelyeket a fiú vetett a lányra, miután pimaszul rávigyorgott a folyosón. Senki, csupán Artie.

Azt hiszem, ideje játszani egy kicsit, gondolta a fiú, és eltökélt pillantást vetett legjobb barátjára.

− Oké, mondom, mit fogunk csinálni!