- Nem én szóltam neki! – tátogta Maja, miközben felállt az ágy széléről, és tágra nyílt szemekkel nézett barátnőjére. A szobában Cristina legjobb barátnőjén kívül ott volt még Orina, és egy rendőr egyenruhás férfi is.
- Mégis mi a fenét képzeltél, te kis hülye! Ezért le foglak csukatni! – fröcsögte Orina, aki hirtelen olyan közel ment a lányhoz, hogy tisztán látta az orrából kikandikáló szőrszálakat. Cristina visszaemlékezett, hogy szegénynek természetellenesen gyorsan nőtt az orrszőre, a kozmetikusa meg épp nyári szabadságra ment. Egyszer még kiskorukban megpróbálta magának levágni, de annyira buzgón csinálta, hogy utána napokig nem érzett szagokat. Az orvos azt mondta, hogy megsértett valamilyen ideget. Sokáig azt sem érezte meg, amikor kutya kakiba lépett az udvaron.
- Milyen kedves, hogy beugrottál, tesó! – kiáltott fel Cristina, és próbált úgy viselkedni, mint egy ártatlan bárány. – Maradsz reggelire?
Orina erre nem tudott mit válaszolni, csak sikoltott egy jó nagyot, aztán művészien szénaboglyaszerű hajába mélyesztette hatalmas körmeit, és a rendőr felé fordult.
- Biztos úr, odakint van a bizonyíték, tartóztassa le ezt a tolvajt!
- Biztos benne, hogy ezt akarja, hölgyem? Mégis csak a húgáról van szó, nem? – A rendőr elég jóindulatúnak tűnt a lány számára, de tudta, hogy ezzel az érveléssel csak még jobban felbosszantotta Orinát.
- Csak a mostohahúgom! És sehol sem érdekel! Tartóztassa le!
Cristina felfogta, hogy vége a játéknak. Orina mindenre rájött. Kíváncsi lett volna rá hogyan, mert Maja halálra vált arcából le tudta szűrni, hogy nem ő számolt be a tervéről. Megadóan tűrte, hogy a rendőr elvezesse, és beültesse a járőr kocsi hátsó ülésére.
A kaptárban nehéz az élet. Legalábbis Cristina „tanulmányai” (aminek a bankrablós filmek képezték az alapját) ezt mutatták. Amikor rácsukódott a cella ajtaja, gondterhelten gondolt az előtte álló hosszú évekre, amikor majd kenyéren és vízen tengődve éli mindennapjait. Próbálta felidézni, milyen instrukciókat látott egy 1970-es évekbeli filmben a villa fegyverré való átalakításáról, amikor ráébredt, hogy ő most ténylegesen börtönben van, és erősen fennáll annak a lehetősége, hogy a háta mögött épp egy 160 kilós német debella áll, aki megkívánta a csini kis fenekét! Óvatosan benyúlt a farmerja zsebébe, ahol váratlan fegyverre akadt.
Villámgyorsan megfordult, kezében a hamarjában széthajtogatott gemkapoccsal, és ádáz arccal (legalábbis ő azt hitte, hogy azzal) végigpásztázott a kicsi cellán.
Nem volt ott senki. Sőt, a kaptárról szőtt borús elképzeléseit romba döntötte a viszonylag átlagos ágy, asztal és szék jelenléte, amiket még egy kopottas rongyszőnyeggel is megspékeltek. A lány tudta, hogy nem épp a „C” blokkba került, de számított rá, hogy miután elítélik, sokkal rosszabbak lesznek a körülményei. Felötlött benne, hogy vajon kettes számú tolvajt is elkapták-e, és ha igen, vajon őt is ebben az épületben helyezték-e el, és ha igen, akkor megpróbálkozzon-e kapcsolatba lépni vele a sittesek ősi nyelvén, a rácsokon való morzézéssel.
Újabb tévhitek dőltek romba, amikor a rendőr, aki letartóztatta Cristinát, egy tálcával jelent meg, amin forró csokoládé és meleg sajtos kiflik illatoztak. Hát milyen börtön ez, kérem szépen! – akart felkiáltani a lány, de épp tele volt a szája sajtos kiflivel. Szörnyű gyanú támadt benne. Lehet, hogy ezek nem is tudnak a pénzlopásról?
Pár óra múlva aztán fény derült a titokra, amikor Orina bevágtatott az őrszobára. Nem szólt egy szót sem, csak megvetően végignézett Cristina csokibajszos arcán, aztán az ügyeletes rendőrhöz fordult. A lány nem hallotta a beszélgetést, mert hirtelen Maja tűnt fel az orra előtt hatalmas vigyorral az arcán.
- Tegnap nem tudtam elmondani, de a nővéred nem sejt semmit, Cris! – ujjongott suttogva.
- Már megbocsáss, de akkor milyen indokkal tudott lecsukatni? Gondolom, nem azért vagyok itt, mert megtudta, hogy szoktam szólítani a háta mögött.
- Nem, te ütődött! Azért hívta a zsarukat, mert azt hitte, hogy elloptad a kocsiját! - jelentette be.
- Áh, hát ezért tartanak ilyen jól! – Cristina szívéről mázsás súlyok szakadtak le, és hirtelen ismét napfényesebbnek érezte a jövőjét. – Akkor nem tud semmit a rab…
- Nem, nem tud! És ha kérhetnélek, akkor halkabban! Nem akarom, hogy lebukj és kinyírjon. Azt majd én akarom, ha kikerülsz végre innen.
Cristina sejtette, hogy a barátnője pipás lesz a nem épp legális pénzszerző akciója miatt, de úgy gondolta, ezek után lesz még ideje lenyugtatni. Orina lépdelt a cella felé, miközben bozontos szemöldöke alól szigorúan nézett a mellette lévő rendőrre. A kozmetikusa igyekezhetne már vissza, mert szegény így mindenkire a frászt hozza, mélázott el a lány. A rendőr kinyitotta a cella ajtaját, aztán kifelé kezdte tessékelni Cristinát.
- Kisasszony, ön szabad! A nővére kegyesen beleegyezett, hogy nem tesz feljelentést, cserébe egy ideig az ő gondjaira lesz bízva. Ami azt jelenti, hogy az iskolai elfoglaltságai befejezése után a nővérénél kell jelentkeznie, aki elmondja, hogy mivel tehetné jóvá az ellene elkövetett gaztetteket – mondta fel a szövegét, ami csak egy kicsit tűnt a „nővére” által a szájába rágottnak.
- Már letette a vizsgáit erre a félévre, úgyhogy ezen a nyáron huszonnégy órában az enyém! – vicsorgott rá a lányra a legkedvesebb testvér a világon.
Cristina nem gyakran félt, de akkor kezdett kicsit megijedni. Szörnyű képek vetültek az elméjébe, amelyben Orina rázárja a kamraajtót, és megparancsolja, hogy fésülje meg az összes ott lévő porcicát, vagy bogozza ki azt a több kilométernyi hímzőfonalat, ami még Orina varrós korszakából maradt meg. Kiderült, hogy nem is tévedett olyan sokat. A következő napokban Cristinát házi szolgává degradálták.
Köszönöm! :))
VálaszTörlés