Makrancos Katka 6. rész

Pár órával korábban Katka belépett az iskola tornatermébe. Benjamin pár méterre lemaradt mögötte, épp a kis bandája egyik tagjával beszélt. Biztos valami roppant fontosról dumálnak, gondolta fanyalogva Katka. Mint például, hogy melyik focimeccsen sikerült több lányt megfektetni vagy melyik hajzselémárkától lesz fényesebb a hajuk. Odasétált a terem egyik szélén elhelyezett asztalokhoz, ahol ínycsiklandó hidegtálak sorakoztak. Katkában ismét kezdett felmenni a pumpa, mert eszébe jutott, mióta jár az igazgató nyakára, hogy végre szánjon egy kis pénzt az iskola művészeti programjára is. Hunter igazgató minden alkalommal türelmesen végighallgatta. A hosszú beszédek közben volt ideje többször is elégedetten végigsimítani a focicsapat legutóbbi nyertes kupáján, közben pedig megszemlélte az irodájából nyíló gyönyörű panorámát, és fejben listát készített a feleségének szánt ajándékötletekről. Katka tudta jól, hogy semmi esélye nincs, de azért reménykedett, hogy az igazgató egyszer belátja, hogy a művészet is van olyan fontos, sőt sokkal fontosabb és értékesebb, mint az amerikai foci.

A lány óvatosan hátrasandított. Észrevette, hogy a bájgúnár otthagyta az agyatlan labdakergető bandáját, és épp felé tart. Kinyújtotta a kezét a fokhagymás pástétommal bőven megkent pirítós falatkák felé, hogy Benjaminnak még véletlenül se forduljon meg a fejében semmi pofátlanság, de a fiú megelőzte. Az utolsó pár métert futólépésben tette meg, két kézzel megragadta Katka derekát, és megindult vele távol az asztaltól.

− Attól drága, hogy fokhagymát falsz, még nem foglak kerülni – suttogta a fülébe. – Igazából, ez az ellenkezés csak még elszántabbá tesz.

− Addig vedd le rólam a mancsod, amíg még megvan – szűrte a fogai között a lány dühösen. – Arról nem volt szó, hogy tapogatni fogsz.

− Ami azt illeti, elfelejtetted lefektetni a szabályokat, Katka. Pedig ha jól emlékszem, soha semmit nem teszel a híres szabályaid nélkül.

− Ebben az esetben…

− Nem, szó sincs róla, kislány! Most az én szabályaim szerint játszunk, az én terepemen. Az első szabályom pedig az, hogy mivel ez egy bál, táncolnod kell velem. Annyiszor és annyi ideig, ameddig csak én akarom.

Katka észre sem vette, hogy a bájgúnár egészen a táncparkettig cipelte. Amikor végre letette, csak kicsit bicsaklott meg a bokája a magas sarkú topánjában. Sajgott a kislábujja, idegesítette a dübörgő zene, és úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban kikandikálhat a melle a mély kivágáson át. Egyszóval végtelenül frusztrálta a helyzet. Macinacira, forró csokira és a kedvenc pihe-puha csoszogós zoknijára vágyott. A legszívesebben sikított volna, de nem akarta, hogy bárki más megtudja a bájgúnáron kívül, mennyire rosszul érzi magát. Ha kitudódna, hogy egy olyan kis senki, mint a focicsapat kapitánya képes volt őt megzsarolni, búcsút inthetne a hosszú évek alatt felépített vérszomjas amazon hírének. Ezért olyan feltűnésmentesen, amennyire csak tőle telt, ökölbe szorította a kezét, és behúzott egy nagyot Benjamin gyomrába. Halványan hallotta csak a fiú tüdejéből kiszoruló levegő hangját, mert azzal volt elfoglalva, hogy fájó kezét rázogassa. Mikor izmosodott így meg a szöszifiú? Hisz’ emlékezett még, amikor neki kellett megvédenie Herberttől, a Végzet Öklétől. Katka akaratlanul elmosolyodott, amikor eszébe jutott a nagydarab fiú. Még mindig félelmetes méretei voltak, de azóta felhagyott a nála kisebbek terrorizálásával, és elkötelezett természetvédő lett. Most már csak akkor használja az öklét, ha valaki a suliban a papírhulladék közé hajítja a műanyag palackot. A legutóbbi, „Tégy a jövődért, ments meg egy fát!” akciójához Katka készítette a transzparenseket.

Közben a bájgúnár magához tért, és komor arccal megragadta a lány karját. Katka hagyta magát a tömeg szélére cipelni, ahol Benjamin betolta egy sarokba, és szembefordult vele. Hirtelen ott volt mindenhol, körbezárta a lányt és Katka életében először megszeppent. Észre sem vette, hogy hatalmasra tágult szemmel néz fel a fiúra. Benjamin hosszú másodpercekig a szemébe nézett, majd lassan ellazult. A szája sarka kis mosolyra görbült. Katka kezdett volna fellélegezni, de az erdőzöld tekintet mélyén rejtőző számítás egy pillanat alatt visszatért.

− Tudod – megtámasztotta az egyik tenyerét a lány feje mellett a falon, és közelebb hajolt hozzá, hogy a dübörgő zene ellenére is hallja –, azon gondolkozom, vajon Wendy hazaért-e már. Biztos vagyok benne, hogy ez az este végződhet sokkal… kielégítőbben is – ízlelgette a szót –, ha most rögtön hazaviszlek, és megkérem a húgodat, váltson fel téged az oldalamon. Miben fogadjunk, hogy a szekrénye tele van báli ruhákkal? Ő biztos nem pancsolna be nekem, amikor táncolni hívom. Sőt, azt hiszem, olyan hálás lenne, hogy bármit megtenne nekem. Bármit!

− Te nem ismered őt! – vicsorogta a lány. – Azt hiszi, beléd vagyok esve, és te is belém. Sosem jönne el így veled!

− Biztos vagy benne? – vigyorodott el Ben. – Nem vagyok vak, láttam az imádatot a szemében, amikor elmentem mellette a folyósón. Elegendő lenne öt percig játszanom az összetört szívű, csalódott fiút, aki nem egy erőszakos, verekedős csajjal képzelte el az estét, és a húgod már el is felejtene mindent, hogy a karomba ugorjon.

− Gyűlöllek, te szemét! – Katka azt kívánta, bárcsak a szavaival megsebezhetné a fiút, de azon kívül, hogy a vigyor leolvadt az arcáról, nem történt semmi.

A lány megragadta Benjamin kezét, és a táncparkett közepére húzta.

− Táncolok veled! – Mindkét karját a fiú nyaka köré csúsztatta. A meleg bőr érintésétől pár pillanatra megdermedt. Ben ezalatt közelebb húzta magához, olyan közel, hogy a lélegzetük is összekeveredett. Lassan mozogni kezdtek a zenére. Könnyed szám volt, az a fülbemászó, andalító fajta, amelytől az emberek gondolatai elkalandoznak olyan tájakra, amelyekre nem lenne szabad. Katka felsóhajtott. Iszonyúan fájt már a lába, és a feje is lüktetett. Ben a csípőjére csúsztatta a kezét, és még közelebb húzta. A lány azt vette észre, hogy csökken a nyomás satuba fogott lábujjain, mert a fiú úgy manőverezett, hogy a csípőjével enyhe támaszt nyújtott neki még tánc közben is. Ettől még ugyanúgy gyűlölte, de egy időre fellélegzett.

Két számot végigtáncoltak, mire Katka gondolatai lenyugodtak. Magába nézett, és megállapította, hogy egészen jól érzi magát. Akár élvezhetné is az estét, hiszen pár másodperc alatt briliáns gondolatai támadtak! A következő szám alatt összesen ötször taposott a bájgúnár lábára. Ügyelt rá, hogy éles cipősarka is nagy szerepet kapjon ezekben a mozdulatokban. Nem akarta túlfeszíteni a húrt, ezért mindig gondosan elnézést kért, és igyekezett bűnbánó arcot vágni. Biztos volt benne, hogy Ben, amilyen ostoba, sosem jön rá, hogy a fenyegetése után a lánynak még van mersze sántára taposni őt.

A következő gyors számnál Katka mosolya még szélesebb lett. A lendületes forgások alatt olyan károkat okozhat, amik akár maradandóak is lehetnek! De meglepetésére, Ben megfogta a könyökét, és az egyik asztal felé vezette. A lány visszafogta a kacagást a bizonytalan lépések láttán.

− Cica, hozz nekem egy kis puncsot!

Katka tudta, hogy miért csinálja. Ott ültek a hasonlóan agyatlan haverjai, és újfajta tisztelettel bámulták a bájgúnárt. Minta glória lenne a feje felett, gondolta a lány. Pár másodpercig töprengett, hogy ebben a helyzetben mi lenne a helyes lépés. Két forgatókönyvet képzelt el. Az egyikben előkapta a pillangókését az estélyi táskájából, a hófehér abroszhoz szögezte vele a fiú nyakkendőjét, és bőven megöntözte a fejét a hőn áhított puncsával. Ebben az esetben számolnia kellett volna a következményekkel, hogy ha nem is pont ma este, de Ben előbb-utóbb Wendy után veti magát. A másik verziót választotta, a látszólagos behódolást.

Hátravetette a haját, lesimította a szoknyáját, és ringó léptekkel a puncsostál felé indult. Hallotta a háta mögött felhangzó hitetlenkedéseket. „Hogy a fenébe csináltad?” és „mivel szelídítetted meg a nyugati boszorkányt?”

− Hah, a kis naívak! – gondolta a lány. – Azt hiszik, hogy megszelídült? Azt hiszik, hogy behódolt? Az est végére a nagyrabecsült kapitányuk a porban fog fetrengeni!

Odament a svédasztalhoz. A puncsostálak egymástól másfél méteres távolságban voltak. Közöttük a jól megrakott hidegtálak sorakoztak. Katka úgy állt, hogy a focicsapat asztalánál lévők ne lássák, hogy mit csinál. Egy poharat megtöltött a gyümölcsös illatú punccsal, közelebb húzta magához a fűszertartót, majd munkához látott. A finomra őrölt chili paprikából és fekete borsból bőségesen szórt az italba. Alaposan megkeverte egy koktélpálcikával, aztán „ha már lúd, legyen kövér” alapon, zúdított bele pár kanál sót is. Pár másodpercig keverte még, majd angyali mosolyt öltött az arcára és visszasétált a bájgúnárhoz.

− Tessék, Benji! – szólt negédes hangon. Elégedetten látta, hogy a szöszifiú arca megrándul a becenév hallatán. Magabiztosan rávigyorgott a haverjaira, akik úgy néztek rá, mint valami éltre kelt bálványra.

Katka Benjamin mellé ült, kicsit még közelebb is húzta a székét az övéhez. Lesimítgatta a ruhát a lábán, az asztalra könyökölt, majd a tenyerébe támasztotta az állát, úgy nézte feszülte a fiú arcát. A külső szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy a szerelmét figyeli árgus szemekkel, de az igazság az volt, hogy Katka egyetlen pillanatot sem akart elmulasztani a Bájgúnár szenvedéséből.

Benjamin, ha meg is lepődött Katka szokatlan lelkesedésén, egy percig sem mutatta. Egy pillanat alatt felhajtotta a puncsot, mert szomjas volt. Letette a poharat az asztalra. Katka türelmetlenül kereste a tekintetét. Pár másodperc telt csupán el, amikor a lány elégedetten és egy széles mosollyal az arcán hátradőlt.

A fiú akkor kezdte érezni az oda nem illő ízeket a torkában, amikor Katka elképesztő szemeibe nézett. Egy másodpercre megdobbant a szíve, de az a furcsa íz a nyelvén elterelte a gondolatait. Tíz másodperc múlva már úgy érezte, hogy a szájába költözött a Szahara, de időközben profilt váltott, és most már chilipaprika dűnékkel nyomul. A feje elkezdett vörösödni, a torka pedig kétségbeesetten vágyott valami enyhítő után. Végigtapogatta a zsebeit, miközben farkasszemet nézett a lánnyal. Megfogadta, ezt még keservesen megfizetteti vele. Előhúzta a mellényzsebéből az ezüstözött laposüveget, és hosszú kortyokkal ivott.

− Ben, jön Hunter, rakd el a piát! – Travis, az egyik csapattársa hajolt oda hozzá, hogy figyelmeztesse. A fiú gyorsan elrakta a laposüveget. Odabiccentett az asztalok között sétálgató igazgatónak, megköszörülte a torkát és gondosan kerülte, hogy Katkára nézzen. Túlságosan félt, hogy addig szorítja azt a csinos kis nyakát, amíg el nem tűnik a gonosz csillogás a szeméből.

Katka nem értette. Megmelengette a szívét Benjamin vöröslő feje. Várta, mikor rohan ki a mosdóba vagy mikor issza ki az asztal közepén lévő vázát. De az égvilágon semmi sem történt. A Bájgúnár még egy picit sem égette le magát a haverjai előtt. Mi a fene történt? Nincs ember, aki kibírta volna sürgősségi ellátás nélkül azt a kotyvalékot, amit feltálalt a fiúnak!

− Bocsássatok meg, de úgy látom, a csajom táncolni szeretne – mondta mosolyogva Benjamin. Felhúzta Katkát az asztal mellől, és ismét a táncparkettre vezette. Erősen megfogta mindkét csuklóját, és a saját nyaka köré fonta a lány karját.

− Nagyon ajánlom, hogy tégy úgy, mintha én lennék életed fénylő csillaga! – suttogta a lány fülébe. Katka tartott tőle, hogy ebben a pillanatban ellenkezzen vele, ezért a fiú testét követve ringatózni kezdett a zenére. Ismét lassú szám volt, ami már kezdte zavarni a lányt. Benjamin egyik karja szorosan a dereka köré fonódott. Kényelmetlenül szoros volt, kicsit meg is fájdult tőle a háta, de eszében sem volt gyengeséget mutatni a legnagyobb ellensége felé. – Ki sem néztem volna belőled, hogy ilyen ötleteid vannak. Az a puncs… − újra megköszörülte a torkát. Másik karjával a belső zsebébe nyúlt, egy ujjal lepattintotta a laposüveg kupakját és újra ivott.

− Mi van benne? – kérdezte kíváncsian a lány. Egyre jobban foglalkoztatta annak az üvegnek a tartalma, mivel a Bájgúnár bármennyit is ivott belőle, nem árasztott alkohol szagot.

− Érdekel, mi? Ez az egyetlen, ami megmentett a gyalázatos kis tervedtől. Tessék, kóstold meg! – nyújtotta a szájához az üveget. – Hunter telefonál, egy ideig nem néz ide.

Katka levette az egyik kezét a fiú nyakáról, és alaposan megtörölte az üveg száját.

− Ki tudja, hol járt ezelőtt a szád! – magyarázta a lány. Benjamin feltörő nevetése őt is mosolyra késztette. Hagyta, hogy a fiú megitassa az üvegből. Amikor megérezte az ízét, bizonytalanul pislogott fel rá. – Olyan, mint a higított méz – állapította meg.

− Köhögés elleni szirup – mosolygott még mindig Benjamin. – Pár napja iszom a megfázásom miatt, egész hatásos. Gondoltam, sokkal praktikusabb ebben tartani, mint abban a vastag gyógyszertári flaskában. A torok irritációt is nagyon hamar megszünteti – tette hozzá. – Most nagyon csalódott vagy, cicus?

− Ne hívj többé így! – sziszegte a lány.

− Akkor én sem akarom többé hallani a Benji-t!

− Jó! – Ezt az egy szót is nehezen préselte ki a száján Katka. Az első terve nem jött be. Gondolkoznia kellett, visszavonulni, és újragondolni a stratégiáját. Tudta, hogy a határokat feszegeti, hogy a Bájgúnárt már tényleg nem sok választja el attól, hogy beváltsa a fenyegetését, de egyszerűen képtelen volt leállni. Úgy érezte, a vérében tombol az ellenkezés ezzel a sráccal.

Miután a szám véget ért, és Benjamin visszavezette az asztalukhoz, végig a következő lépésen járt az esze. Valami nagy kéne, valami ütős, gondolta a lány, de az agya valahogy leblokkolt. Végig kellett szenvednie az agyatlan banda fellengzős memoárjait, amelyekben régi meccseket elevenítettek fel. Minden történet ugyanúgy végződött: a nap hőse a mellette ülő, nem is ember, sokkal inkább reinkarnálódott Herkules, Benjamin volt, aki kizárólag azért jött erre a világra, hogy végső győzelemre vezesse a suli focicsapatát és mellesleg elhozza a világbékét. A haverjai eltorzult elméjükben tisztán látták, amint az Ovális Irodát az idei kupadöntő hatalmas, aranyozott serlege díszíti majd, és Benjamin, az USA jövendőbeli elnöke minden délután baráti sörözést szervez nekik, amelyre meghívja az NFL legjobb játékosait is. Mindeközben persze félpucér hajrálányok lejtenek erotikus táncot körülöttük, olyan nagy mellekkel, amelyek segítség nélkül megtartanak egy sörösüveget is. Eltorzult agyuk volt, hiába, ezt Katka már az első pillanatban észrevette.

Ahogy az est a végéhez közeledett, Katka kezdett kétségbe esni. Még mindig nem sikerült úgy alaposan kiakasztani Benjamint. Volt két majdnem pillanat. Az egyikben az asztalnál ültek. Katka undorodva figyelte, ahogy az egyik pompomlány rácsavarodik a focista pasijára és épp a füléből próbálja kipiszkálni a fülzsírt a nyelvével. Félrenézett, mert félt, hogy újra látni fogja az ebédjét. Megakadt a szeme Benjamin poharán. Még félig volt ásványvízzel, és az a buta-buta fiú olyan közel rakta az asztal széléhez, hogy szinte kínálta magát az alkalom.

Katka közelebb hajolt hozzá, a karját kinyújtotta az asztalon, pont a pohár mögött, majd a fiú fülébe suttogott:

− Táncolni akarok veled.

Benjamin olyan hirtelen nézett a lányra, hogy észre sem vette a gonosz mozdulatot, amellyel az megbillentette a poharat. A fiú nadrágja villámgyorsan beitta a vizet, hatalmas foltot hagyva pont a cipzár alatt.

− Ó, édes, bocsáss meg, olyan béna vagyok! – siránkozott eltúlzott hangon Katka. – Esküszöm, hogy baleset volt! – A szívére tette a kezét, és igyekezett nem felröhögni Benjamin szenvedő arcán. Most érhette el a víz az alsónadrágja alatti részeket.

− Semmi baj, cica, majd megszárad – mormolta villámló szemekkel a fiú. – Gyere, ha táncolni akarsz, hát táncoljunk!

− De vizes vagy! – tiltakozott meglepődve a lány. Közben újra a táncparketten álltak, és micsoda meglepetés, lassú, összebújós szám következett.

− Elmondom az elméletemet – bólintott egy ismerőse felé a fiú, amikor már a táncparketten álltak. – Ha elég közel állsz hozzám és elég ideig táncolunk, a nadrágom megszárad a köztünk keletkezett hőtől. Ha viszont nem vagy elég odaadó, vizes maradok. Vizesen úgy érzem, nem tudnám élvezni az este hátralévő részét. És akkor ugye tudod, hogy mi fog történni, drága?

− Ha csak egy tapadós tánc az ára, te perverz, hát legyen! Akkor is megérte – mondta dacosan a lány. Eltökélten a fiúhoz lépett, és átkarolta mindkét karjával a nyakát.

− Nem oda. Ide. – És a saját derekára tette a lány karjait. – Szorosan.

− Hallottam elsőre is!

− Akkor tetteket akarok látni! Illetve érezni.

− Mondtam ma már, hogy gyűlöllek?

− Azt hiszem, említetted néhányszor – bólogatott komolyan a fiú. – De most ne beszélj, cica! Táncoljunk. És közben érezni akarom az igyekezeted, hogy nagyon szeretnéd megszárítani azt a vizes foltot.

Szorosan összetapadva ringatóztak a zene lágy ütemére. Benjamin a mellkasára vonta a lány fejét, majd mindkét karjával átölelte. Ujjaival lágyan simogatta a hátát. A lány átkozta magát a kihívó ruháért. Megtehette volna azt is, hogy valami ocsmányságot húz magára, azzal is leégethette volna a fiút. Kezdett melege lenni, de nem húzódhatott el. A tánc elején még érezte a nyirkos foltot, de most már feltételezte, hogy kezd megszáradni. Hisz’ már körülbelül annyi hőt termelhettek, mint egy francos erőmű. A lányt zavarta, hogy érez minden egyes kidolgozott izmot Benjamin combjában. Zavarta, hogy érzi a szívverését, és megnyugszik tőle. Gyöngyözött a homloka, a ruha ismét szorítani kezdte és a lába megint fájt.

− Hozok neked valamit enni – mondta Katka zavartan, amikor immár száraz nadrággal visszasétáltak az asztalhoz. Ez volt a második majdnem pillanat. Meg sem várta a választ, elgondolkodva lépkedett a svédasztal felé. Fogott egy szelet rozskenyeret, megkente mogyorókrémmel, tett rá pár szelet vékonyra szelt sonkát, néhány tonhalat, ezután következett a saláta, ezt alaposan megöntözte vaníliasodóval, a tetejére reszelt füstölt sajtot szórt, majd az egészet beborította a kenyér másik felével, amit viszont málnalekvárral kent meg. Végezetül a művét átszúrta egy nagyobbacska fogpiszkálóval, amire felszúrt egy koktélcseresznyét. A művét odavitte a fiúnak, majd a fülébe súgta, hogy a mosdóba kell mennie.

Az ideiglenes bálterem melletti női mosdót átalakították a nagy eseményre. A tükrökkel szemben, a fal mellett apró, rózsaszín puffok sorakoztak, ezek egyikére rogyott le Katka. Gyorsan megszabadult a cipőjétől, megmasszírozta a lábát, ezután nézett csak körül. Néhány ismerős intett neki, amikor találkozott a tekintetük. A hivatalos focistabarátnők ügyet sem vetettek rá, vakolták tovább az arcukat. És ott volt Jaime is. Jaime, aki már ötévesen rájött, hogy ő rossz testbe született, mert lánynak kellene lennie. A másságát már elfogadták a suliban, olyannyira, hogy mindenki lánynak tekintette. A plázamenekültek maguk közé fogadták, ő pedig szép lassan pont olyan lett, mint ők. Piszkálta azokat a lányokat, akik nem butikból öltözködtek, akiken pedig meglátta a turkáló nyomát, azokra egyenesen stigmát sütött. Kritizálta mások sminkjét, haját, testét. A leggonoszabb „nem lány” lány volt a suliban. Ezúttal Katkát szemelte ki, és a lány pár percen belül sejteni kezdte, hogy miért.

− Szóval Benjamin téged hívott el. – Jaime leült a mellette lévő puffra, majd alaposan végignézett rajta. Elhúzta a száját, amikor látta, hogy még mindig fájó talpát masszírozza. Katka körülnézett, és meglepődve tapasztalta, hogy kiürült a mosdó. A korábbi csivitelést felváltotta az egyik csap ütemes csepegése.

− Engem – bólintott óvatosan Katka.

− Na, és mesélj már, milyen vele? Kedves? Jól táncol? Jól csókol?

A fiú mosolya olyan hamis volt, mint a szemszíne – évek óta világoskék kontaktlencsét viselt – és Katka néhány percnyi töprengés után rá is jött, hogy mi a helyzet vele. De ahhoz, hogy biztos legyen, beszélgetnie kellett Jamie-vel.

Mire kijött a mosdóból, már kész volt a terve. Az alapozással olyan elégedett volt, mint egy büszke építész. Ha Benjamin ebből is jól jön ki, ő feladja!

Nem ment vissza az asztalhoz. Elbújt egy sötét sarokba, ahonnan látta a focicsapat asztalát, és figyelt. Gondosan megalkotott szendvicse az asztalon hevert érintetlenül. Benjamin valószínűleg óvatosabb volt, és ezúttal megnézte, hogy mit rak elé a lány. A zene dübörgött – akkor bezzeg gyors volt – és a plafonra szerelt diszkó gömb szolgáltatta az egyetlen fényforrást ott, ahol Katka állt.

Jaime kijött a mosdóból. A száján megcsillant a rózsaszín szájfény, fekete, ujjatlan selyemblúzán az ezernyi kis flitter. Lesimította művészien bezselézett haját, majd peckes léptekkel a focisták asztalához ment. Katka nem hallotta a szavait, de el tudta képzelni, hiszen majdhogynem ő maga adta azokat Jaime szájába, amikor bevallotta neki a mosdóban, hogy már régóta bele van esve a Bájgúnárba. Katka arra bíztatta, hogy legyen őszinte és vallja be neki az érzéseit. Sejtette vele, hogy Benjamin csupán alibiből hívta meg őt, hogy senki ne sejtse, valójában a fiúkhoz vonzódik. Miután kellő ideig táplálta Jaime önbizalmát, sikerült rábeszélnie, hogy ma este tegye meg a döntő lépést.

Katka látta, hogy a fiú befejezi a beszédet, lehajol, és hosszú csókot nyom Benjamin szájára. A másodpercek teltek, senki nem mozdult. Jaime felegyenesedett, végignézett a tátva maradt szájakon és nagyra tágult szempárokon, megvonta a vállát, végül ugyanolyan peckesen, ahogyan jött, elvonult. Nem okozhatott neki annyira nagy csalódást, hogy Ben mégsem ájult a karjába.

A lány tudta, hogy ezzel tényleg betette a kaput Benjaminnak. Kilopózott a bálteremből, ki az iskolából, egyenesen az utcára. A levegő hűvös és sós illatú volt, enyhe szél fújt a tenger felöl. Néhányan az épület sarka mellett cigiztek, a közeli bokrokból hisztérikus nevetés és apró sikkantások hallatszottak. Katka sajnálta, hogy bent hagyta a táskáját, benne a mobiljával, mert így kénytelen volt gyalog nekivágni a hazavezető útnak. Levette a cipőjét, és mosolyogva indult el. Összességében elégedett volt az este eredményével. Bőségesen visszaadta a Bájgúnárnak azt, hogy megzsarolta őt. Remélte, hogy Wendynek nem lesz belőle baja, de ezt muszáj volt megtennie.

Meztelen talpa halkan csattogott az aszfalton, a közelben tücskök ciripelnek. Ha az apja tudná, hogy most hol van, kinyuvasztaná. Mióta kiskorukban meghalt az anyjuk, úgy vigyázott a lányaira, mintha életre kelt drágakövek lennének. Katka egyre gyorsuló autót hallott a háta mögött, majd egy éles fékcsikorgást. Megtorpant, amikor a hosszú limuzin lefékezett mellette. A kocsiajtó kivágódott, egy erős kar nyúlt ki, megragadta a lány csuklóját, és berántotta az autóba.

− Indítson! – Benjamin talán még sosem volt ilyen dühös. Végignézett Katkán. Megérdemelnéd, hogy… − a sofőrre nézett, és megrázta a fejét. – Hazaviszlek – jelentette ki.

− O… oké.

Katka életében először tartott tőle, hogy kettesben maradjon Benjaminnal. Megijedt attól a sötét haragtól, ami áradt belőle. A lehető legtávolabbra húzódott a fiútól, amíg a kocsi fékezett a házuk előtt. Felkapta az ülésen lévő táskáját.

− Akkor jó éjt! – motyogta halkan, és kiugrott a járdára. Már a ház előtti pázsit közepénél járt, amikor Benjamin utolérte, és a karját megragadva maga felé fordította.

− Ne olyan gyorsan. Tartozol nekem, cicus!

− Már mondtam, hogy ne hívj így! – rántotta meg a karját a lány.

− Ezzel az utolsó akcióddal elvesztetted a jogot az egyezkedésre. Menj be a házba. Holnaptól Wendy az enyém. És ez ellen nem tehetsz semmit.

Sarkon fordult, dühös léptekkel masírozott a kocsi felé. Katka tudta, hogy ezúttal tényleg elszúrta. Érezte az elszántságot Benjamin szavaiban, és már látta is a húgát, amint pár hét múlva összetörve zokog egy sötét sarokban, mert a Bájgúnár apró darabokra zúzta a szívét. Muszáj tennie valamit még akkor is, ha ennek ő és a büszkesége látja kárát.

− Benjamin, várj! – Ledobta a cipőjét a vizes fűbe, és odaszaladt a fiúhoz. Pár másodpercig habozott, aztán kibökte. – Kérhetsz tőlem egyetlen dolgot. Bármit. És én kérdés nélkül teljesítem. Esküszöm. – Mintha elégedettség villant volna Benjamin tekintetében, amikor látszólag gondterhelten beletúrt a hajába.

− Nem is tudom… Ez nehéz. Mi van neked, ami kellhet nekem? – nézett végig a lányon alaposan, majd széles mosolyra húzódott a szája. – Azt hiszem, már tudom is! Nos, cicám, a dolog, amit kérek tőled, és amit teljesítened kell kérdés nélkül az, hogy… érettségiig vállalod, hogy eljátszod a barátnőm szerepét és mindenben engedelmeskedsz nekem. Mindenben igazat adsz, és lesed a kívánságaimat. Eljátszod a földkerekség legodaadóbb barátnőjét, és a húgod teljes biztonságban lesz tőlem. Holnap reggel kezdünk, légy készen reggel hétre, mert érted jövök. A kávét cukor nélkül, tejszínnel kérem.

Nem várta meg a lány válaszát, újra elindult a limuzin felé.

Katka úgy érezte, összeesküvés áldozata lett. Úgy érezte, becsapták, megtiporták a büszkeségét, a lelke lényegét. Korábbi félelmét rég elfelejtette. Most már csupán egyre növekvő dühöt érzett. Hogy képzeli ez az üresfejű, szőke bunkó, hogy belőle, Katka Montgomery-ből rabszolgát csinál?

− Hé! – A hangja még az ő fülének is sátáni gonoszsággal csengett. – Most azonnal állj meg, Benjamin Blake.

De Benjamin egyetlen pillanatra sem lassított. A lány futni kezdett. Pár másodperc alatt utolérte, és a hátára ugrott. Hallotta a fiú meglepett kiáltását, de egy fikarcnyit sem törődött vele. Addig ügyeskedett, míg a földre birkózta, és a legkeményebb balhorogjával megsorozta a gyomrát. Az ökle megint megfájdult, de a düh vörös ködén át nem is érezte igazán.

− Ha birkózni akarsz, cica, hát birkózzunk! – mondta szokatlanul nyugodt hangon Benjamin. Lefogta a lány karját, és átfordította magukat, így most ő került felülre. Nem volt elég gyors, Katkának sikerült kiszabadítania az egyik karját, amivel behúzott a fiúnak. Ben vér ízét érezte a szájában. Eszében sem volt megütni a lányt, de le kellett állítania. Ismét próbálta lefogni azokat a veszélyes karokat, de ezúttal nem számított a lábakra. Katka köré fonta mindkét lábát, és addig szorította, amíg a fiú levegőért kapkodva lefordult róla.

− Napi két óra tae-bo – magyarázta a lány, majd ismét Benjaminra vetette magát.

A birkózás folytatódott. Észre sem vették, amikor Wendy bement mellettük a házba.