Cristina egy asztal mellett ült. A kezeit egy bögre forró tea köré kulcsolta. Tartott tőle, hogy ha elengedi azt a bögrét, elkezd remegni az egész teste és apró darabokra esik szét. Elképzelte, hogy először a feje esne le a helyéről, aztán gurulna be az asztal alá. Majd szép sorjában leesne a többi végtagja is, egy szép kis Cristina kupacot hagyva maga után. Megrázta a fejét, és abbahagyta a képzelgést. Volt elég hihetetlen dolog így is az életében. Két kézzel, óvatosan a szájához emelte a bögrét, és nagyot kortyolt belőle. A folyadék forrón kúszott végig a nyelőcsövén, felmelegítve az egész testét. Furcsa módon, amikor elért a szívéhez, olyan volt, mintha megnyugtatta volna. Összébb húzta magán a kabátot, amit Simon terített rá, miután leültette. Még mindig fázott egy kicsit, pedig a Nap már teljes erővel sütött. Reggel hét óra körül járhatott az idő, az étterem már teljesen kiürült. Az asztalokat körülvevő kert fürdött a meleg napfényben. Cristina hátrasimította a haját, próbálva belőle kihalászni a száraz faleveleket, de egy simítás után feladta. A vele szemben ülő fiúra sandított, aki megállás nélkül bámulta. Pánon még mindig ugyanaz a szakadt ruha volt, de az arcát már szerencsére megtörölte. A vérfoltoknak, amiket a lány okozott, már nyoma sem volt. Cristina lassan, nyugodtan lélegzett, próbálva ezzel feloldani a gyomrát csomóba rántó görcsöt.
– Most már nem lesz baj. Elmondhatod, hogy mi történt – jelentette ki remegő hangon. Igyekezett kitörölni az agyából azt a fájdalmat, amit Pán okozott neki. Félt, hogy ha ismét felidézné, azzal tényleg megölné a fiút. Elvégre az erő, amivel megsebesítette, minden kétséget kizáróan tőle származott. – Mit csináltál velem? – kérdezte meg újra.
– Mielőtt erre rátérnénk, el kell mesélnem egy történetet – mondta rekedt hangon a fiú. A konyha irányába nézett, amerre Eva és Simon fél órával azelőtt eltűntek. Azóta csak Eva bukkant fel egyszer, amikor teát hozott a lánynak, de olyan gyorsan elviharzott az asztal mellől, mintha ezer ördög kergetné. – Az egész nagyon régen kezdődött, hogy pontosan mikor, azt nem tudom, de nem is számít igazán. A lényeg az, hogy a családom ősei Salemből származnak. Az ottani boszorkányhisztéria elől menekültek el, és telepedtek le a keleti parton. Az évek során egyre közelebb költöztek az óceánhoz. Úgy 100 éve kötöttek ki Floridában.
– Hogy érted, hogy könnyebbé vált az életük?
– Majd mindjárt megérted, csak egy pillanatot várj, kicsim!
– Ne nevezz így! – csattant fel a lány. – Nincs jogod hozzá!
– Amikor befejeztem a történetem – felelte szomorúan Pán – te is belátod majd, hogy minden jogom megvan hozzá.
– Erősen kétlem – fortyant fel Cristina. – Túlságosan elbizakodott vagy!
– Ennek semmi köze az elbizakodottsághoz, édes! Csak, hadd folytassam, jó?
Cristina bólintott, mert minél előbb tudni akarta az igazságot.
– Ebben a napos városban úgy tűnt, hogy kezdenek rendbe jönni a dolgaink. A nagyanyám apja jó áron hozzájutott pár kiöregedett bárkához, azokat lassan rendbe hozták, aztán a fiaival tengerre szálltak és belevágtak a halászatba. Hihetetlen gyorsan sikeres lett a vállalkozásuk. A halak szinte beleugrottak a hálóikba. Az emberek suttogtak a családunk szerencséjéről, egyszer még a boszorkányságot is megemlítette valaki, de az itt élő emberek szerencsére akkor sem voltak túl fogékonyak a paranormálisra, ezért egyszerűen elfogadták a szokatlanságunkat. Akkoriban még a családom sem sejtette, hogy mi okozza a szerencséjüket, de aztán hamar rájöttek. A nagyanyám gyönyörű lány volt. A haja ébenfeketén és olyan fényesen csillogott, hogy az emberek azt mondogatták, valahogy sikerült foglyul ejtenie a csillagokat, és beleszőnie a hajába. A szeme olyan sötétkék volt, mint az alkonyati fényben fürdő óceán. Tizenhét évesen tátott szájjal bámulták a férfiak, ha elment mellettük az utcán. Nem csak a szépsége ragadta meg őket, hanem a szívéből sugárzó jóság, és az a belső béke, ami minden mozdulatából áradt. Az apja és a fivérei úgy vigyáztak rá, mint egy drága kincsre. Az összes udvarlóját ellenőrizték, mindben találtak valami hibát, és könyörtelenül elküldték. A nagyanyám, Liliána mindezt békés nyugalommal tűrte. Volt egy titka, amit senkinek az égvilágon nem árult el. Már egy éve szerelembe esett. Aznap ismerte meg a fiút, amikor Floridába költöztek. A parton pakolta ki a halat az egyik halászbárkából, és közben fütyörészett. A nagyanyám a stégen üldögélt, az apjára és a bátyjaira várt, amíg kipakolták a hajóból az összes bőröndjüket. Amikor először meglátta a fiút, Luckot, valami hozzá vonzotta. Azt mesélte nekem a halála előtt, hogy képtelen volt távol maradni tőle.
– Én… sajnálom, hogy már meghalt a nagyanyád. Biztos nagyon hiányzik – jegyezte meg a lány.
– Már rég történt, de igen. – A fiú Cristina keze után nyúlt volna az asztal fölött, de a lány elhúzta. Pán keserveset sóhajtott, megdörzsölte a szíve környékét, aztán folytatta.
– Aznap meg akarta szólítani Luckot, de nem volt képes rá. Közel ment hozzá, már csak egy lépés választotta el tőle, amikor a fiú is felfigyelt az őt bámuló lányra. Amikor megtalálták egymás tekintetét, Luck abbahagyta a munkát. Lehúzta a nyálkás, halbűzös kesztyűt a kezéről, megtörölte a tenyerét a nadrágjában, és Liliána felé nyúlt. A nagyanyám úgy mesélte, hogy képtelen lett volna elmozdulni arról a helyről, mert érzett valamit a fiúban, ami vonzotta. De az egyik bátyja észrevette, hogy milyen illetlenül közel áll hozzá, és elrángatta onnan. A nagyanyám azonban nem adta fel. Aznap éjjel kiszökött a házból. A Hold olyan fényesen világította meg az útját, mintha segítségére akart volna lenni. Liliána leszaladt az apró macskakövekkel kirakott utcán egészen a kikötőig, ahol Luck várta. Miután befejezte a munkát, lefelé fordított egy régi ládát, leült és estig várta a nagyanyámat. Amikor Liliána meglátta a várakozó fiút, egyetlen szó nélkül a karjaiba futott. Luck még annyit ki tudott nyögni, hogy sajnálja a halszagú és kissé mocskos öltözékét, de Liliánát ezt nem zavarta. Akkor csókolták meg egymást először. Luck majdnem belehalt abba a csókba.
– Kezd ismerős lenni – suttogta Cristina.
– Mindjárt megérted a lényeget is. A nagyanyám szörnyen megijedt, amikor látta Luck fájdalmát. Segített neki bebotorkálni a közeli raktárba, amelyben az aznap kifogott halat tárolták hatalmas jegeshordókban. Órákig mellette volt, simogatta és zokogott. Imádkozott Istenhez, megfogadta neki, hogy soha többé nem ér a fiúhoz, csak gyógyítsa meg. Luck néhány óra múlva már jobban lett. Elmesélte a nagyanyámnak, hogy iszonyatos égető érzést és bizsergés okozott a csókja. Azt mondta neki, hogy bár szenvedett közben, de a gyomrában pillangók szálldostak, és a szíve csordultig telt szerelemmel iránta.
Pán itt megállt a történetmesélésben, és várakozón a lányra nézett.
– Most mi van? – kérdezte megrökönyödve Cristina. – Azt várod, hogy bevalljam, a szívem csordultig telt az irántad való szerelemmel? Mert arra hiába vársz, haver! A dühön kívül nem érzek irántad semmit! – hazudta a lány. Remélte, hogy Pán nem veszi észre a szavai mögött rejlő vágyódást. Úgy gondolta, hatékonyan képes volt leplezni, hogy legszívesebben a karjai közé telepedett volna abban a pillanatban is.
– Nem, dehogy – felelte csalódottan a fiú. – Csak a jel rajtad is ott van, ezért azt hittem… de mindegy. – Lehajtotta a fejét, és hátratúrta a haját. Cristina egy fekete jelet látott a jobb halántékán, ami korábban nem volt ott. Ha jól meggondolta, Eván is ugyanilyen jelet látott. A saját jobb halántékához kapta a kezét, de nem érzett semmi feltűnőt, viszont rendkívül ideges lett. Az asztal remegni kezdett, amikor elordította magát.
– Eva! – A nő szinte azonnal megjelent a paraván szélénél. Megnyugtató mosollyal közeledett feléjük. Ahogy megállt előttük, Cristina felismerte rajta ugyanazt a jelet, mint Pánon. Olyan volt, mint egy fekete tintával meghúzott minta. A végtelen jele, egy lefektetett nyolcas. – Bocs a modoromért, de rossz napom volt. Van egy tükröd? – kérdezte a nőtől.
Eva benyúlt a még mindig rajta lévő hosszú, fehér köténye zsebébe, és egy púdertükröt nyújtott Cristina felé.
– Ne felejts el lélegezni, kedvesem! Ha felizgatod magad, annak nem lesz jó vége.
– Eva, ezt inkább intézem én, rendben? Megtennéd, hogy magunkra hagysz? – kérte meg a fiú.
– Elmondtad már neki?
– Épp azon vagyok! – Pán gondterhelten dörzsölte meg az arcát borító borostát. Cristina láthatóan nem bírt az Evától kapott kinyitható tükör zárjával, ezért a fiú elvette tőle, és maga nyitotta ki. Eva nagyot sóhajtott, és egy „Vigyázzatok!” kíséretében visszasietett a konyhába. Pán úgy állította be a tükör két felét, hogy Cristina lássa a halántékán lévő jelet. Pontosan ugyanolyan volt, mint Eváé és Páné. A lány egyre idegesebb lett. Az asztal megint remegni kezdett, de ezúttal nem állt meg. A poharak egyenként felemelkedtek, majd forogni kezdtek a lány körül. Szél kerekedett, ami először csak fellibbentette a terítőket, de pár pillanat alatt erősebb lett.
– Te megbélyegeztél engem? – kiáltotta túl a szél hangját a lány. Iszonyúan mérges volt. Úgy érezte, elérhetetlen távolságba került a régi, nyugodt életétől, mióta megismerte a fiút.
– Cristina, meg kell nyugodnod! – Pán felállt, és megpróbált közelebb menni a lányhoz, de a szél visszatartotta. – Kérlek, én meg tudlak nyugtatni! Ha elszabadul az erőd, olyat tehetsz, amit később nagyon megbánsz majd!
– Az erőm? – kiáltotta a lány. – Miről beszélsz egyáltalán?
– Hiszen már te is sejted! Csak nem akarod bevallani magadnak. Boszorkány vagy, Cristina! Ahogy én is.
Az asztal remegése egyetlen csapásra abbamaradt, a poharak pedig lassan visszalebegtek a helyükre.
– Boszorkány… – suttogta Cristina. Görbe orr, fekete, csúcsos kalap és egy kopott seprű képe villant fel a fejében. Nem volt az ő stílusa, de talán meg tudna barátkozni vele. A szél már nem tépett, inkább simogatott. Mi történik velem? – kérdezte magától a lány.
Pán megfogta a kezét. A lány arra számított, hogy megint égetni fog az érintése, ehelyett teljesen más történt. Ahol a bőrük egymáshoz ért, valami elindult benne. Úgy érezte, hajszálvékony, de az acélnál is erősebb szalagok vágtatnak az ereiben. Ezek a szalagok eljutottak a szívéig, és lassan körbefonták azt. A mellkasa felmelegedett, a gyomra pedig összeszorult. Tehetetlen volt, amikor Pán felhúzta a székről. A fiú egyre közelebb vonta magához. Az egyik kezét a derekára csúsztatta, a másikat pedig a nyaka oldalához helyezte.
– Liliána és Luck sosem váltak el. A nagyanyám volt az első beteljesedett boszorkány a családban. Beteljesedett az ereje azon a napon, amikor az első csókot váltotta az igaz szerelmével, a párjával, akit neki rendelt a sors. Azzal a csókkal Luck, a nagyapám is boszorkánnyá vált. A folyamat hatalmas fájdalommal jár, de csak így lesz egyenlő a boszorkány kapcsolat. Egyenlő erő, egyenlő élet. Ha az egyiknek vége, a másik is követi.
Cristina behunyta a szemét. Pán homlokának döntötte a homlokát, hogy megpihenjen egy kicsit.
– Azt mondod, hogy amit érzek, és amit te érzel, az varázslat? – Minden porcikája tiltakozott a kérdés ellen, de muszáj volt feltennie. – Azért történt ez, mert te a… pároddá tettél?
– Igen, eleinte csak erről van szó – válaszolta a fiú. Cristina ki akart szakadni az ölelésből, de képtelen volt rá. Úgy érezte, hogy ha eltávolodik Pántól, azzal a saját szívét tépi ki. És a jelek szerint a fiú is így érezhetett, mert olyan szorosan fogta át a derekát, mintha magába akarná olvasztani a lány testét. Cristina nyikorgás hallott. Amikor felnézett, látta, hogy egy szék csúszik feléjük. A szék megállt Pán mögött, mire a fiú karjában Cristinával leereszkedett rá. A lány nem látott más lehetőséget, Pán ölébe kellett ülnie.
– Ezt te csináltad? – kérdezte suttogva a fiút.
– Így könnyebb lesz folytatni a mesélést. Hidd el, ha a végére érek, minden jobbá válik!
– Rendben – bólintott Cristina. Pán vállára hajtotta a fejét, behunyta a szemét és csak hallgatta a fiú megnyugtató hangját.
– A nagyanyám, miután megismerte és először megcsókolta a nagyapámat, hatalmas erejű boszorkánnyá vált. Ahogy a nagyapám is. Nekik volt köszönhető a családunk úgymond nyerő szériája. Amikor eljött az ideje, Liliána bevallotta a családjának az egészet. Elmondta nekik azt is, hogy megtalálta az igaz szerelmet egy halrakodó inas személyében. Az apja és a bátyjai először nem nézték jó szemmel a kapcsolatukat, de azzal a szenvedélyes szerelemmel, amit a nagyszüleim éreztek egymás iránt, nem tudtak mit kezdeni. A dédanyám annak idején belehalt a szülésbe, a dédapám pedig bármit megtett volna, hogy a legkisebb gyereke, az egyetlen lánya boldog legyen. Ezért egy éven belül megtartották az esküvőt. Liliána és Luck volt az első boszorkány házaspár a családomban. A nagyapám a családi vállalkozásban kezdett el dolgozni, és hamarosan sikerült összespórolniuk annyi pénzt, hogy saját házat építhettek a tengerparton. Közben Liliána bátyjai is szerelmesek lettek és megházasodtak. A nagyanyám arra számított, hogy ezzel még több boszorkány házasság jön létre a családban, de tévedett. Amikor elköltöztek a férjével a szülői házból, magával vitte az anyja régi ládáját, amiben a kelengyéjét tartotta. Az egyik bátyja cipekedés közben elejtette a ládát, aminek így kiszakadt az alja. Kiderült, hogy a láda dupla fenekű volt. A plusz nyílás az anyja könyvét rejtette. Amikor a nagyanyám elolvasta a címét, fogalma sem volt róla, hogy mit jelent az Árnyékok Könyve felirat a kopott bőrborításon. De aztán pár óra alatt rájött, hogy egy kincset tart a kezében. Rögtön az első oldalakból választ kapott jó néhány kérdésére. Például arra is, hogy két bátyja házassága miért nem végződött boszorkánnyá válással. Kiderült, hogy a mi családunkban, egy generációban csak egy gyermek viszi tovább az erőt. Születésekor csak egy kis részét kapja meg, de amikor a szíve kész lesz rá, tehát megtalálja az igaz párját, akkor boszorkány ereje eléri a csúcspontját, kiárad belőle, és feltöltekezik vele élete párja is. Ezzel két hatalmas boszorkány jön a világra, akik arra hivatottak, hogy segítsenek a bajba jutottakon, gyógyítsák a betegeket és üldözzék a bűnösöket. Liliána és Luck egész életükben tartották magukat ehhez. Ott segítettek, ahol tudtak, sérülteket és betegeket gyógyítottak. Egyetlen gyermekük született, az anyám. Ikerterhesség volt, de az anyám testvére nem élte túl a szülést. A nagyanyám úgy mesélte, nagyapa végig mellette volt a szülésnél, de a babát már nem tudta megmenteni. Eltávozott a lelke, mielőtt visszahozhatta volna. Nagymama duplán gyászolt, mert édesanyám ikertestvére lett volna a következő boszorkány a családban. Anyám generációja tehát kimaradt, de aztán megszülettem én. Nagymama sokat mesélt nekem kiskoromban az erőről. Még láthatta, ahogy végrehajtom az első varázslatomat. Csak egy gyertyát gyújtottam meg a tekintetemmel – vonta meg a vállát a fiú –, de soha azelőtt nem láttam olyan büszkének. Aztán megszületett a húgom is, de ő ezt már nem érhette meg, mert meghalt.
– Mi történt vele? – kérdezte bágyadtan a lány.
– Egyszerűen eljött az ideje. Csendben, a családja körében ment el. A nagyapám pár héten belül követte. Nem akart nélküle élni.
– Sajnálom, Pán.
– Tudom, kicsi, tudom. Már túl vagyok rajta… A családi vállalkozást annak idején a nagyanyám örökölte, mert a bátyjai szétszéledtek az országban, és saját családot alapítottak. A nagyszüleim halála után a szüleim vették át a boltot. A válság alatt nem ment jól az üzlet, és egyre inkább eladósodtunk. Aztán az anyánknál leukémiát diagnosztizáltak.
– Istenem! – Cristina félt, hogy ennek a történetnek nagyon rossz vége lesz. A fiú hátára szorította az egyik kezét, aztán a pólója egyik szakadásán keresztül simogatni kezdte a bőrét. Az érintéstől mindketten boldogan sóhajtottak fel.
– Napokon keresztül el sem mozdultam a kórházi ágya mellől. Koncentrálni próbáltam, elég erőt összegyűjteni, hogy meggyógyíthassam. De gyenge voltam. Ezért elkezdtem keresni a páromat. Szükségem lett volna a teljes hatalmamra, hogy meggyógyíthassam az anyámat. Nem akarok hazudni neked, akkoriban rengeteget randiztam. A lányok többségével csak az első csókig jutottam el, mert nem érdekeltek igazán, de voltak olyanok, akik tényleg érdekelni kezdtek. Sosem bántam velük rosszul, de tudták, hogy nem ők a legfontosabbak az életemben. Az idő közben könyörtelenül telt. Az anyám még egy hónapig bírta, aztán csak egyszerűen elment. Elaludt, így mondták az orvosok. Az apám képtelen volt elviselni a fájdalmat. Keményen inni kezdett, az üzlet meg tovább hanyatlott. Aztán két évvel az anyám halála után bejelentette, hogy feleségül vesz egy másik nőt.
:)) NAGYONNN JÓÓÓÓÓÓ volt :)) ::DDD
VálaszTörlésNagyon tetszett :)) Várom türelmetlenül a folytatást!! :DD
Szász Timi